Az Interscope Racing Lola T600-asa. A Ted Field és Danny Ongais nevével fémjelzett csapat 1981-83-ig használta ezt a korai GTP típust. A T600 volt az első igazi IMSA GTP és egyben az az autó, amely megtörte a Porsche 935 egyeduralmát az amerikai hosszútávú versenyzésben. Ha már szóba került, akkor ajánlom a felfrissített és kibővített írásomat a 935-ről.

Tegnap este egy nizzai kórházban elhunyt Jules Bianchi. A Marussia versenyzője a tavalyi Japán Nagydíjon szenvedett súlyos fejsérülést, amikor egy munkagéppel ütközött. Kilenc hónapig feküdt kómában, először Japánban a Mie Egyetemi Kórházban, majd szülővárosában, Nizzában.

Bianchi generációja egyik legtehetségesebb autóversenyzője volt, az ART Grand Prix-vel folytatott hosszú együttműködése során megnyerte az F3 Euro Series-t, második lett a Formula-Renault 3.5-ös kategóriájában, kétszer harmadik a GP2-ben és második a GP2 ázsiai sorozatában. 2012-ben a Force India tesztpilótája lett, 2013-tól pedig a Marussia állandó versenyzője. Legnagyobb sikerét a tavalyi monacói futamon érte el, amikor kilencedik helyen végzett és a csapat történetében először pontot szerzett. Bianchi volt az első, aki bekerült a Ferrari akadémiájára, pár éven belül jó eséllyel meg is kapta volna az olasz csapat egyik F1-es ülését.

Személy szerint óriási reményeket főztem hozzá, nem csak a Ferrari egyik jövőbeni pilótáját, de a jövő világbajnokát láttam benne. Jules Bianchi 25 éves volt, nyugodjon békében.

Niki Lauda, Brabham BT48 Alfa Romeo, Zandvoort, 1979

Audi R18 e-tron quattro, Circuit of the Americas, 2014

Sokak szerint a sportkocsiversenyzés legújabb aranykorát éljük, és valóban, a hosszútávú versenyek világa egyre több néző és autógyártó figyelmét kelti fel. Ideje is volt már a feltámadásnak, mert Le Mans-ban igazi, sokszereplős versenyt utoljára a kilencvenes évek végén láthatott a nagyérdemű, a legutolsó aranykornak pedig a nyolcvanas éveket tartják, amikor a C-csoport szabályainak keretében a legtöbb nagy autógyártó kipróbálta magát a versenypályán.

Le Mans, 1982. A C-csoport első évei a Porsche totális fölényét hozták

1982-ben az FIA alapjaiban szervezte át az autósport kategóriáit. Az addig használt számokkal jelölt géposztályokat (Group 1-6) kidobták és mindössze három csoporttal helyettesítették őket. Az A-csoport a széria közeli autókat takarta és a túraautózásban és az alacsonyabb szintű raliban terjedt el. A B-csoport már jóval több módosítást engedett meg az autókon, leginkább a hírhedten zabolázhatatlan raliautókról lett ismert a kategória. A C-csoport (Group C, Gruppe C tetszés szerint behelyettesíthető) a hosszútávú versenyzésben használt prototípusokat jelentette.

Utóbbi szakágra ráfért már a vérfrissítés, a hetvenes évek második felében teljesen ellaposodott mind az európai, mind a tengerentúli szcéna a csaknem legyőzhetetlen Porsche 935 dominanciája miatt. Le Mans kivételt jelentett, mert a nyitott Group 6 prototípusok általában fölényben voltak a szériaalapú Group 5 Porschékkel szemben, de a legendás verseny közel sem vonzott annyi autógyártót, mint az ötvenes-hatvanas években. Az FIA C-csoport csaknem egyszerre került bevezetésre a nagyon hasonló amerikai IMSA GTP kategóriával, így a nyolcvanas évek elején az egész világon beköszöntött a sportkocsiversenyzés reneszánsza.

Ha Le Mans nagy győzelmi szériái szóba kerülnek, valószínűleg ugyanazok a márkák jutnak eszünkbe. A kétezres évekből az Audi, a nyolcvanas évekből a Porsche, esetleg a hatvanas évekből a Ferrari vagy a Ford. A két háború közötti időszakból az igazán tájékozottaknak felderenghet a Bentley vagy az Alfa Romeo neve. De az első sikerkorszak - még ha nem is tartott sokáig - egy francia márkához, a Lorraine-Dietrich-hez kötődik.

Az 1926-os Le Mans-i 24 órást megnyerő Lorraine-Dietrich B3-6

A Lorraine-Dietrich csak egy azok közül az autózás hőskorában működő cégek közül, amelyekről a mai embernek már fogalma sincs, hogy valaha egyáltalán léteztek. A de Dietrich család eredetileg mozdonyok gyártására alapította a vállalatot, de 1896-tól repülőgépmotor- és autógyártással is foglalkoztak. Már a 20. század legelején komolyan kivették részüket az autósportból, a fiatal Ettore Bugatti is dolgozott a Lorraine-Dietrich-nél, mint a versenyautók főtervezője.

Az igazán nagy sikerek azonban az I. világháború után következtek. 1919-ben az új technikai igazgató, Marius Barbarou megtervezte azt a 3445 cm³-es sorhatos motort, amely a 15CV sorozat autóit hajtotta. A motor felülvezérelt szelepekkel, félgömb alakú égéstérrel és alumínium dugattyúkkal készült. Az A1-6 és B2-6 modellek után 1922-ben megjelent a B3-6, amelyből egy évvel később három darabot beneveztek az első Le Mans-i 24 órás megbízhatósági versenyre. A hagyományteremtő jelleggel megtartott egynaposon ekkor még jórészt francia márkák autói indultak (szám szerint 33), a ma is létező gyártók közül a Bugatti és a Bentley képviseltette magát. A verseny a Chenard & Walcker kettős győzelmével ért véget, de a Lorraine-Dietrich is elfogadhatóan szerepelt: két autójuk befejezte a versenyt, a legjobb a 8. helyen zárt Gérard de Courcelles-lel és André Rossignollal a volánnál.

Az eredményen felbuzdulva 1924-re elkészítették a B3-6 sportváltozatát, a motor két Zenith karburátort és nagyobb szelepeket kapott, a teljesítmény elérte a 100 lóerőt. Az autót mind a négy keréken dobfékkel szerelték fel, ami közel sem volt általános a korabeli autóiparban. Az 1500 kg-os autó 150 km/h-s végsebességre volt képes.

Hét Le Mans-i győzelmével a Jaguar még mindig igen előkelő helyet foglal el a versenyt megnyerő márkák sorában, csak a Ferrari és a jelenleg is aktív Audi és Porsche büszkélkedhet több első hellyel. Pedig már 25 éve, hogy utoljára nyertek az XJR-12-vel. A nyolcvanas évek végén-kilencvenes évek elején a hosszútávú versenyzés egyik legmeghatározóbb szereplője volt a brit márka, az XJR sorozat autói az óceán mindkét oldalán ontották a győzelmet. A sok típus között azonban nem egyszerű eligazodni, ezért következzen egy teljes körű áttekintés.

Néhány darab a Jaguar sikeres XJR sorozatából

Tegnap senki nem örült látványosabban a Le Mans-i 24 óráson elért eredményének, mint Patrick Dempsey. A 49 éves amerikai színész-autóversenyző második helyen zárt az amatőr GT-k értékelésében, így felállhatott a dobogóra, ezzel pedig régi vágya teljesült.

A győztes Porsche és legénysége (fotó: Skysports)

Eredetileg a hét elején terveztem egy ilyesféle posztot Hülkenbergről, amiben leírtam volna, hogy mennyire király dolog, hogy a régi időket idézve aktív F1-es pilótaként rajthoz áll Le Mans-ban is. Megjegyeztem volna, hogy utoljára 2009-ben láttunk hasonlót Sébastien Bourdais-tól, és, hogy egy esetleges jó szereplés akár a hosszútávú versenyzés felé is fordíthatja a németet.

Erre az elmúlt két napban olyan teljesítményt nyújtott Hulk és a teljes Porsche csapat, amiről jó pár méltató írás fog még születni a közeljövőben. Bevallom, már tavaly is a Porschének szurkoltam, idén pedig a piros 17-es autójukat vártam az első helyre, még ha nem is mertem kijelenteni, mert a józan ész azt súgta, Lottereréket nagyon nehéz lesz megelőzni. (Itt azt hiszem megemlékezhetünk André Lotterer tavalyi F1-es beugrásáról is.) A 19-es autóra mindenki csak "a harmadikként" tekintett és nem is sugallta semmi, hogy komoly esélyük lenne a győzelemre.

Nick Tandy a maga két Le Mans-i részvételével igazi veteránnak számított két újonc csapattársa mellett. Emlékszem, a még csak 24 éves Earl Bamber idén januárban kapott hideget-meleget, amikor Daytonában leamortizálta mindkét gyári 911 RSR-t, én is meglepődtem, amikor beválogatták az LMP1-es legénységbe. Hülkenbergről mindenki tudja, hogy óriási tehetség és már régen egy győzelemre esélyes autóban lenne a helye a Formula-1-ben is, tavaly nagyon örültem volna, ha a Ferrari őt választja Vettel mellé.

De Le Mans-ban nem volt elvárható, hogy akár csak a dobogó közelébe is kerüljenek a kegyetlenül erős mezőnyben. A Porsche gépezete viszont hibátlanul működött, a csikócsapat pedig 17 év után visszaszerezte a zuffenhausenieknek a sportkocsiversenyzés trónját.

Ez volt a kedvenc Le Mans-i 24 órásom.

Az elmúlt hónapokban az autósport sajtó a Nissan Le Mans-i visszatérésétől volt hangos. Maga a visszatérés is elég felhajtást keltene, de a radikális GT-R LM Nismo kapcsán hatalmas figyelem övezi a projektet. Tegyük hozzá gyorsan, meg is érdemlik, hiszen tényleg az utóbbi évek legkülönlegesebb versenyautóját készítették el az idei 24 órásra. Ennek kapcsán úgy gondoltam, érdemes visszapillantani a japán márka és a legendás francia verseny közös történelmére.

A Nissan harmadszor fut neki Le Mans meghódításának, összetett győzelmet még nem sikerült szerezniük, az eddig csak a Mazdának jött össze a japán gyártók közül. Első próbálkozásuk a C-csoportos korszak közepére tehető, amikor a Nissannál sok más gyártóhoz hasonlóan, a Porsche trónjának megszerzéséről álmodoztak. Japánban már 1983-tól versenyeztek motorszállítóként, két évvel később pedig megalakult a Nismo (Nissan Motorsport) is.