Januárban elég részletesen írtam arról, hogy beszereztem pár nagyjából 1/64 méretarányú... inkább játék-, mint modellautót, de abból mindenképpen a minőségibb fajtából. Konkrétan három Porsche 917-et és egy 934-et, mindet a Majorette-től. Akkor elég szigorú korlátokat szabtam magamnak, hogy kordában tudjam tartani a gyűjtőszenvedélyem, ezeket természetesen azóta egytől egyig áthágtam. Most a Porschékkel megkezdett vonalat folytatva, az újabb német szerzeményekről lesz szó.

Az előző bejegyzésben végigvettem a Porsche 917-nek a Majorette által kiadott összes változatát, a könnyebben elérhetők közül igazából egy érdekelt még engem, a 17-es rajtszámú kék darab, amely Hans Herrmann és Rudi Lins 1970-es sebringi autóját mintázza. Újdonságot igazából nem ígért, a mintázata ugyanaz, mint a Le Mans-győztes piros salzburgi autónak, csak kék az alapszíne és a rajtszáma nagyobb méretű, a valósághoz közelebb álló. A kék szín igazán jól áll neki, valahogy nyugtató hatása van, de a négy közül a piros és a lila-zöld Martini szerintem ütősebb.

A rali B-csoportos korszakára (1982-86) nagyon sokan a sport aranykoraként emlékeznek vissza, és fejből sorolják a toppilóták neveit, a legsikeresebb típusokkal együtt. De felmerül a kérdés, a versenyek minősége is ilyen legendás volt és gyakran alakultak ki szoros eredmények? Nos, a ralisport a nyolcvanas években még nagyon máshogy nézett ki, mint most: a versenyek sokkal hosszabbak voltak, ezzel együtt gyakran alakultak ki nagy időkülönbségek is. Ezenkívül a gyári csapatok nem vettek részt minden futamon, így a bajnokság sem volt mindig olyan szoros, mint napjainkban. Persze így is volt sok olyan verseny, ami komoly izgalmakat hozott vagy akár más okból volt kiemelkedő, ráadásul a vb mellett az Európa-bajnokságot is figyelembe vettem, így bőven volt annyi jelölt, hogy ne legyen könnyű összeállítani egy tízes listát.

fotó: rallyssimo.it

10. 1984 RAC Rally

Nevező gyári csapatok: Audi, Peugeot, Toyota, Nissan, Mazda

Az 1984-es idény második fele két új típus szárnypróbálgatásairól marad emlékezetes, egy olyan idényben, amit egyébként az Audi viszonylag simán nyert. A németek rövid tengelytávú Sport Quattrója és a Peugeot új középmotoros 205 T16-osa egyaránt Korzikán debütált a vb-n. A két csapatnak viszont sokáig nem sikerült igazán összemérnie erejét. Az Akropoliszon a Peugeot-t, Finnországban és a Sanremón az Audit sújtották műszaki problémák, Európán kívül pedig a franciák egyelőre nem álltak rajthoz. Egészen a szezonzáró brit futamig kellett várni egy igazi késhegyre menő küzdelemre.

Az Audi Sportot a RAC Rally-n Michéle Mouton képviselte egy Sport Quattróval, illetve a versenyt korábban négyszer megnyerő Hannu Mikkola egy hosszú tengelytávú Quattro A2-vel. A finn sokáig kitartott a kipróbált A2 mellett, a Sport Quattro tesztelését és éles bevetését inkább átengedve csapattársainak. A friss bajnok Stig Blomqvist, aki Elefántcsontparton nyerni is tudott az új típussal, ezúttal kihagyta a szezonzárót. A Peugeot mindössze egy autót indított, a Finnországban és Sanremóban győztes Ari Vatanennel.

Ahogy az várható volt, a győzelem a két finn világbajnok között dőlt el, Vatanen 33 szakaszt nyert és a verseny nagy részében vezette az összetettet, Mikkola viszont folyamatosan ott lihegett a nyomában és kétszer is átvette az első helyet, másodszor azután, hogy Vatanen fejre állt Walesben. De ez sem jelentett akadályt a peugeot-snak, aki pusztítóan gyors kombinációt alkotott az új 205 T16-tal, és végül 41 másodperces előnnyel nyerte a bő 9 órás versenyt. (Az egy percen belüli különbség ekkoriban szorosnak számított.)

A Peugeot  végleg bizonyította, hogy minden körülmény között számolni kell vele és nyilvánvalóvá vált, hogy a középmotoros elrendezés négykerék-hajtással kiegészítve jelenti a jövőbeli fejlesztések irányát. A csúcsformában lévő Vatanen az 1985-ös év favoritjává lépett elő.

Két héttel azután, hogy az Audi bejelentette, a 2021-es idény után (a BMW-hez hasonlóan) elhagyja a Formula-E sorozatot, és a Dakar-rali illetve az amerikai IMSA sportkocsi bajnokság leendő LMDh kategóriája felé veszi az irányt, tegnap a Porsche is megerősítette, hogy a Formula-E csapatuk megtartása mellett ők is LMDh autó fejlesztésébe kezdenek és 2023-tól Amerikában és az FIA WEC sorozatában is rajthoz állnak majd.

A Porsche LMDh autójának fantáziarajza (fotó: Porsche)

Nem véletlen, hogy mindkét német gyártó az amerikai eredetű LMDh géposztály mellett kötelezte el magát az FIA által propagált Le Mans Hypercar kategória helyett, amit a Toyota és a Peugeot választott. Az LMDh vagy más néven DPi 2.0 a jelenleg az IMSA szériában futó DPi kategória új generációja lesz, a következő generációs LMP2 autókra építve. Az autók szénszálas vázát ugyanúgy négy független gyártó, a francia Oreca és Ligier, az olasz Dallara és a kanadai Multimatic fogja készíteni, mint a jelenlegi DPi és LMP2 csapatok számára. Ez jelentősen csökkenti a költségeket még úgy is, hogy a nagy gyártók saját hajtásláncot és "arculatot" tervezhetnek autóiknak. A 2020-ban búcsúzó FIA hibrid LMP1 kategóriából épp azért szállt ki mindenki a Toyota kivételével, mert óriási mennyiségű pénzt emésztett fel. A Porsche évente körülbelül 200 millió dollárt költött a csapatára, amely zsinórban háromszor győzött Le Mans-ban. Az amerikai DPi kategória viszont jól elvan, a Cadillac, a Mazda, az Acura és a Nissan is meglátta a benne rejlő lehetőségeket. A következő generációs autók pedig rajthoz állhatnak majd a WEC-ben és Le Mans-ban is, így még vonzóbb lehet ez a kategória a gyártók számára.

A pletykák szerint az Audi és a Porsche is ugyanazt a beszállítót választja majd, amely valószínűleg a Multimatic lehet, amely a most futó Mazda versenyautókat is építette. Az autók teljesítménye sokkal visszafogottabb lesz, mint az 1000 lóerő körüli teljesítményre képes egykori hibrid LMP1-eseké. A belső égésű motor 630, a Bosch és a Williams által szállított sztenderd KERS pedig 40 lóerő teljesítményt biztosíthat majd. Állítólag mindkét gyártó megspórolná egy új motor fejlesztését és a Porsche a Cayenne Turbo 4 literes V8-asát, az Audi pedig a DTM autójuk 2 literes turbómotorját építené az új sportkocsijába.

Mint említettem, az új kategória azért is vonzó, mert az óceán mindkét oldalán versenyezhet majd, míg a Le Mans Hypercar osztályt egyelőre Amerikában  nem ismerik el. Teljesítményben a Hypercarok is az LMDh autók szintjén lesznek, de ezek teljesen egyedileg tervezett versenygépek lesznek, ami kevésbé költséghatékony, mint az amerikaiak elgondolása. Az Audi egyelőre csak az amerikai részvételt erősítette meg, de könnyen elképzelhető, hogy a Porschéhez hasonlóan idővel mindkét bajnokságban elindulnak majd. A két német gyártó mellett a jelenleg a DPi-ben versenyző Cadillac és Acura is élénken érdeklődik az LMDh kategória iránt, de nincs kizárva, hogy a jövőben újabb nagy gyártók csatlakoznak, hogy megpróbálják megnyeri Le Mans-t, Daytonát és Sebringet is ugyanazzal az autóval, amire már nagyon régen nem volt lehetőség.

2017 júliusában három nagy német autógyártó jelentette be, hogy az elkövetkező két év során csapatot kívánnak indítani az FIA Formula-E bajnokságában, ezzel pedig - tetszik vagy sem - végleg megkerülhetetlenné vált az elektromos autókkal futó versenysorozat.

A 2017-es Monaco ePrix rajtja (fotó: fia.com)

Július 7-én az Audi bejelentette, hogy teljesen átveszi az irányítást a jelenleg ABT Sportsline néven futó istálló felett. Ez a hír tulajdonképpen semmilyen jelentős újdonságot nem hordozott magában, mióta tavaly bejelentették, hogy elhagyják a hosszútávú világbajnokságot (WEC) és Le Mans-t, azóta lehetett tudni, hogy az FE-ben képzelik el a közeljövőt. Négy nappal később a BMW robbantott: a 2018-19-es szezontól kezdve az Andretti Autosport partnereként beszállnak a sorozatba és teljes gyári támogatást nyújtanak az amerikai csapatnak.

Július 26-án a Mercedes sokkolta a motorsportrajongókat: 2017 2018 végén elhagyják a DTM-et, hogy a 2019-20-as idényben már az FE-ben versenyezzenek. Tegnap pedig több hónapnyi sejtetés után a Porsche is hivatalossá tette, elkaszálja roppant sikeres WEC programját, helyette pedig jöhet a Forma-E, a Mercedeshez hasonlóan 2019-től. Mellesleg ezzel valószínűleg kicsináltak két egész jó bajnokságot is.

A németek olyan gyártókhoz csatlakoznak ezzel, mint a Renault, a Citroen, a Jaguar és a Mahindra, számottevő presztízst adva a sorozatnak. 2017-re a Forma-E egyszerűen megkerülhetetlenné vált.

Az alábbi videóval búcsúzott az Audi a hosszútávú versenyzés világától. Idén nem igazán volt esélyük a világbajnoki címre és Le Mans-ban is épp, hogy felfértek a dobogóra, de tegnap a bahreini szezonzárón azért egy kettős győzelemmel még utoljára megmutatták miért is szólt róluk az elmúlt 18 év. Hiányozni fognak.

Marcel Fässler és Reinhold Joest idén, a Nürburgringen (fotó: audi-mediacenter.com)

A motorsport világa még nem ocsúdott fel az Audi Sport tegnapi bejelentéséből, miszerint idén indultak utoljára Le Mans-ban és a WEC-ben, ugyanakkor a német gyártó felvázolta, hogyan képzeli el a közeljövőt.

Ami engem jobban izgat, hogy mi lesz Reinhold Joesttel, aki legalább olyan fontos szereplője volt a sikereknek, mint Wolfgang Ullrich, vagy Ulrich Baretzky. Az Audinak már megvannak a partnerei a további sporttevékenységeihez és egyébként sem tudom elképzelni Joestöt a hosszútávú versenyzésen kívül, hiszen az elmúlt ötven évben - egy rövid kitérőt leszámítva az Opellel a DTM-ben - ezzel foglalkozott. Neve ugyanúgy összeforrt Le Mans-nal, mint a Porschéé vagy most már az Audié.

Az Audi 13 győzelméből 11-et az ő csapata szerzett, már ezzel a legsikeresebb csapattulajdonos lenne a verseny történetében, de a nyolcvanas-kilencvenes években négy alkalommal nyert Porschével is. És ezek csak a hivatalosan számító győzelmek. A Dauer nevével fémjelzett 1994-es Porsche siker sem jöhetett volna létre csapata nélkül és emberei kivették részüket a Bentley 2003-as diadalából is.

Reinhold Joest jövőre lesz 80 éves, így személyesen valószínűleg már nem vállal komoly feladatot, azt viszont nagyon érdekes lesz figyelni, hogy az az óramű pontossággal felépített gépezet, amely a nevét viseli, milyen formában fog részt venni a motorsportban.

Az idei világbajnoki szezon végén az Audi befejezi 18 éven át futó endurance programját és a jövőben az elektromos autókkal futott Formula-E bajnokságban versenyez majd.

A 2016-os Audi R18

A hivatalos indoklás szerint a jövőt az elektromos hajtásban látják, ezért motorsport tevékenységüket is erre a területre koncentrálják.

Egy ideje már erősen pletykáltak arról, hogy a Volkswagen elkaszálja a 2014 óta párhuzamosan futó és rendkívül komoly összegeket felemésztő Audi és Porsche LMP1-es programok egyikét és az anyavállalatot sújtó dízel-botrány után nem meglepő, hogy a dízel-elektromos hajtást használó Audié lett az. Ami meglepő, hogy már idén meglépték ezt, nem várták meg a jelenlegi technikai ciklus 2017-es végét.

Az Audi fantasztikus sikereket tudhat maga mögött, 1999 óta 13-szor nyerték meg a Le Mans-i 24 órás versenyt, a 2012-ben induló világbajnokságot pedig kétszer. Tavaly óta azonban a Porsche tarol, így már a program létjogosultságát bizonyító sikerek is elmaradtak.

A Rebellion után tehát az Audi is kiszáll az LMP1 kategóriából, amely jövőre valószínűleg öt autóból fog állni. A Porsche és a Toyota autói mellett feltehetően a privát ByKolles istálló indít majd egyet.

Úgy gondoltam az évet az idei kedvenc autósportos jelenetsorommal zárom, ez pedig nem más, mint Mark Webber és Marcel Fässler éjszakai csörtéje Le Mans-ból. Attól, ahogy oda-vissza előzgették egymást, autóikat zseniálisan átfűzve a lassabb gépek során, valószínűleg mindenki a karfát markolászta.

De közben eszembe jutott Silverstone és Spa, plusz még találtam pár klassz videót, amiket muszáj megosztanom, úgyhogy egy egész válogatás kerekedett a bejegyzésből. Parádés autóversenyzés a tovább mögött:

1993-ban a Német Túraautó Bajnokságban (DTM) új szabályokat vezettek be. Az FIA Klasse 1 (Class 1)  kategória technikailag egy jókora lépést tett előre a korábbi A-csoporthoz képest. Az új autók koruk legfejlettebb és legdrágább versenygépei közé tartoztak, így az új idény hiába ígért nagy presztízsű küzdelmeket, a technikai szabályozás körüli viták miatt két korábbi sikermárka nem folytatta a versengést.

2,5 literes V6-os szívómotorok, hátsó- vagy összkerékhajtás és szénszálas karosszériaelemek jelentették a fő csapásirányt a műszaki tartalom terén. Számos olyan elektronikus berendezés engedélyezett volt, amelyet épp akkoriban tiltottak be a Formula-1-ben, például az ABS, aktív felfüggesztés, elektronikus differenciálmű is legális volt.

Az Audi és a BMW sorhatos motort szeretett volna használni, de a szabályalkotók kérlelhetetlenek voltak, így a két bajor márka inkább az olcsóbb és világszerte hódító Klasse 2, ismertebb nevén a Supertouring géposztály felé vette az irányt. Ideiglenesen az Opel is kiszállt, míg el nem készült a Calibra V6 4x4. A Mercedes szintén sokáig vacillált, így kifutottak az időből és kénytelenek voltak a 190E Evo2-t átalakítani az új szabályok szerint, hogy a szezonkezdetre egyáltalán legyen autójuk. A hátsókerekes C-osztály egy évvel később debütált. Az egyetlen gyártó, amely 1993 elején igazi Klasse 1 autóval rendelkezett, az Alfa Romeo volt, az olaszok uralták is az első évet a 155 V6 TI-vel.

Audi 80 2.5 quattro DTM

Annak ellenére, hogy az Audi végül nem vett részt a DTM további küzdelmeiben, elkészítették a 80 quattro Klasse 1 változatát. A 2,5 literes motor 390 lóerőre volt képes, ami legalább 30 lóerővel volt kevesebb, mint amit az Alfa Romeo erőforrása kezdetben tudott.

Régóta terveztem már, hogy valamilyen formában bemutatom egyik kedvenc versenyzőm pályafutását, akit ugyan élőben soha nem láthattam versenyezni, de megnyerő figurája és kivételes képességei révén rajongást ébresztett bennem. Ő nem más, mint Hans-Joachim Stuck, a hetvenes-nyolcvanas évek egyik legjobb túra- és sportautó versenyzője, aki letette névjegyét a Formula-1-ben és az Egyesült Államokban is. Hosszú pályafutása alatt rengeteg autót vezetett - többségük természetesen német volt - ezek közül igyekeztem bemutatni a legfontosabbakat.

FENT: Nem meglepő, hogy Stuck az autóversenyzés mellett kötött ki, sőt az lett volna meglepő, ha valamilyen más hivatást választ. Apja Hans Stuck, "A hegyek királya", a '30-as évek Grand Prix versenyeinek sztárja és korának egyik legjobb hegyi versenyzője volt, később pedig a Nürburgringen dolgozott vezetésoktatóként. Fia így első kézből ismerkedhetett meg a legendás pálya minden kanyarjával és már egészen fiatalon a ring mesterének számított. Még csak 19 éves volt, amikor 1970-ben Clemens Schickentanz-cal megnyerte a legelső Nürburgringi 24 órás versenyt. Autójuk a képen láthatóhoz hasonló BMW 2002 TI volt, amit Hans-Peter Koepchen csapata készített fel.

LENT: Bajor lévén, Stuck természetesen BMW-vel kezdte pályafutását, de első gyári szerződését a kölni Fordtól kapta. 1972-ben roppant sikeresen versenyzett a Capri RS2600-zal. A DRM-ben tíz futamból kilencet nyert, ezzel ő lett az új német túraautó-sorozat első bajnoka, Jochen Mass-szal pedig megnyerte a Spa-i 24 órás versenyt.

FENT: Valószínűleg a leghíresebb kép, ami Stuckról készült. 1973-ban már a BMW gyári versenyzőjeként taposta a gázpedált az új 3.0 CSL-ben, a fotó természetesen a Nürburgringen született.