Forma.Túra.Rally.

Forma.Túra.Rally.


A japán autósport hőskora

2024. március 14. - eszgbr

A II. világháborút követően közel húsz évnek kellett eltelnie, mire a japánok komolyan elkezdtek foglalkozni az autósporttal, ám amint belevetették magukat, számos olyan egyedi versenyautó jelent meg a versenypályákon, amelyeket a szigetországon kívül mai napig alig ismernek. Ezek közül gyűjtöttem most össze a legfontosabbakat.

Az egyszerűség kedvéért és a további keresést elősegítendő, a japán nevek nem magyar, hanem angol átiratban szerepelnek.

japangp_fuji_1969_grid.jpgAz 1969-es Japán Nagydíj rajtrácsa Fujiban

A japán autósport sokáig az ország két legfontosabb pályája körül koncentrálódott. Az 1962-ben átadott Suzuka hamarosan vendégül láthatta a Japán Nagydíjat, ami rögtön az ország legfontosabb autós eseménye és a versenyautó fejlesztések központi tényezője lett. 1963-ban sportautóknak, egy évvel később Formula Libre szabályok szerint írták ki a futamot, de az együlésesek mellett főleg túraautók indultak. A kezdeti években jellemző volt a japán versenyekre, hogy ritkán választották szét a különböző kategóriákat; prototípusok, GT-k, túraautók egyszerre rótták a köröket.

Tovább

Az 50 legszebb F1-es autó: 11-20

Hétvégén kezdődik a Formula-1 2015-ös idénye, ennek apropóján készítettem egy a szokásosnál is szubjektívebb listát, az 50 legszebb F1-es versenyautóról. A lista több pontján csak nehezen tudtam dönteni az autók között, lehet, hogy egy hét múlva már más sorrendet állítanék fel, de azt hiszem végeredményben elég jól tükrözi az ízlésemet.

Az előző részek elérhetőek itt: 21-30, 31-40, 41-50

20. Ferrari F1/87 (1987)

ferrari_f1_87_1987.jpg

Tovább

A Honda turbó első bevetése

A Honda először a hatvanas években próbálkozott a Formula-1-ben, akkor teljes gyári alakulatként öt év alatt mindössze két győzelmet tudtak szerezni. Sokkal nagyobb sikereket értek el a nyolcvanas-kilencvenes években motorszállítóként, akkor a Williamsszel és a McLarennel összesen öt egyéni és hat konstruktőri bajnoki címet ünnepelhettek. Ez a sikerkorszak viszont egy kis brit csapattal kezdődött a legnagyobb titoktartás közepette.

spiritf1_johansson_britishgp_83.jpgStefan Johansson, Spirit 201 Honda, Brands Hatch, 1983

A Spirit Racinget John Wickham és Gordon Cuppuck alapította 1981-ben, a Honda és a Bridgestone támogatásával és azzal a céllal, hogy megteremtsék az alapokat a Honda Formula-1-es visszatéréséhez. Cuppuck korábban a McLaren főtervezője volt, Wickhammel a March F2-es csapatánál dolgozott együtt. A csapat bázisát Sloughban, egy eredetileg a Honda 500 cm³-es versenymotorjai számára épített létesítményben rendezték be.

Tovább

Roma végre autóval is győzött - Dakar-rali 2014

A négy kategória egyikében sem volt címvédés az idei Dakaron, amely január 5-én rajtolt az argentin Rosarióból, hogy ezúttal Bolíviát is érintve a chilei Valparaísóban érjen véget január 18-án.

terranova1.jpgOrlando Terranova, Mini

Autók

Az X-Raid Mini csapat számított idén is a fő esélyesnek, a 11-szeres győztes Peterhansel, Roma és Holowczyc mellett helyet kapott a tavaly BMW-vel jól teljesítő Orlando Terranova és a korábban Volkswagennel nyerő Nasser Al-Attiyah is, a teljes mezőnyben nem kevesebb, mint 11 Mini állt rajthoz. Carlos Sainz idén a francia SMG műhely buggy-jával indult, Giniel de Villiers maradt a dél-afrikai Imperial csapat által felkészített Toyotánál, ahogy Robby Gordon is ragaszkodott a Hummer H3-ra hajazó buggy-jához, de jelentősen áttervezték, az új autó kompaktabb lett a korábbi évek monstrumainál.

Tovább

A Honda kombira vált a BTCC-ben

btcc-ci.jpg
A Honda gyári csapata 2014-ben a Civic kombi változatával áll rajthoz a Brit Túraautó Bajnokságban (BTCC). A meghökkentő kísérlet nem egyedi, a Volvo 1994-ben két 850 kombival próbálkozott Nagy-Britanniában, nem sok sikerrel, de a Honda az elmúlt három évben mindent vitt, így bizakodóak az új karosszériaváltozattal kapcsolatban is.

Hivatalos: a McLaren 2015-től Honda motorokra vált

Tegnap gyakorlatilag már kész tényként jelent meg, hogy a McLaren 2015-ben Honda motorral fog indulni, ma pedig a csapat is hivatalosan megerősítette a váltást.

A wokingi gárda így újra azzal a motorgyártóval fog együttműködni, amellyel legnagyobb sikereit érte el a Formula-1-ben. 1988-tól 1992-ig használták a japán gyártó turbó-, majd szívómotorjait, az öt év alatt négyszer nyerték meg a konstruktőri világbajnokságot (1988-1991) és négyszer hódították el az egyéni bajnoki címet (Senna: 1988, 1990, 1991; Prost: 1989), 44 futamgyőzelmet arattak, a legkiemelkedőbb évük 1988 volt, amikor 16 versenyből 15-ön nem találtak legyőzőre.

mclarenhonda88.jpg

A rajongók máris párás tekintettel tekintenek a jövőbe, felidézve a régmúlt sikereket, az ötéves hondás együttműködés láthatóan sokakban mélyebb nyomott hagyott, mint a tizenkilenc éves mercedeses periódus. Igen, jövőre nem kevesebb mint huszadik szezonját kezdi majd a McLaren a Mercedesszel karöltve, ezzel a német gyártó a csapat történetének leghosszabb ideig szolgáló motorszállítója. Eddig egy konstruktőri címet (1998) és három egyéni bajnokságot (Häkkinen: 1998, 1999; Hamilton: 2008) nyertek együtt, közös futamgyőzelmeik száma 78, ez a jelen erőviszonyokat figyelembe véve nem valószínű, hogy egyhamar növekedni fog.

Tovább
süti beállítások módosítása