Forma.Túra.Rali.

Az 50 kedvenc Le Mans-i autóm: 1-10

2013. június 22. - eszgbr

A hétvégére készülve, a neves Autosport magazin hasonló listája alapján én is összeállítottam a Le Mans-i 24 órás versenyen valaha rajthoz állt autók közül az 50 kedvencemet tartalmazó listát, amit a szombati rajtig hátralévő öt hat napon tízesével közlök. A lista elkészítése során egyetlen kritériumot vettem figyelembe: az autónak legalább egyszer rajthoz kellett állnia Le Mans-ban, de sem a helyezések, sem az innovatív megoldások nem befolyásolták az egyes típusok helyezését.

10. BMW 3.0 CSL

bmw_30cslart.jpg
A csillagok szerencsés együttállásának köszönhetően a korabeli közönség a Le Mans-i 24 óráson is megcsodálhatta a hetvenes évek legjobb és talán legszebb túraautóját. 1972-ben jelentősen változtak a szabályok, túraautók is indulhattak a sportkocsi versenyeken, így Le Mans-ban is, a BMW pedig komolyan vette a lehetőséget és előbb a klasszikus 3.0 CSL-t, majd a Gr.5-ös 3.5-öt és 3.0 Turbót is elvitte Franciaországba. Amíg a túrakocsik között értékelték őket, nem nagyon ért senki a közelükbe, a Porsche 935 viszont már túl nagy falat volt, így a '76-os próbálkozás után nem indultak az autók gyári színekben, érdekes módon a legjobb eredményt - összetett 8. hely - egy évvel később, egy privát 3.0 CSL érte el.

9. Porsche 936

porsche_936.jpg

A 917 és a 956 között volt a Porschének egy nem kevésbé sikeres típusa, népszerűsége mégsem ér az előbbi kettő közelébe. A 936 1976-ban a 935-tel és a 934-gyel együtt debütált és megnyerte mind Le Mans-t, mind a Group 6-os autóknak kiírt világbajnokságot. A következő évben Le Mans-ban ismételt, majd néhány nyeretlen, olykor csak félgőzzel vett év után '81-ben, már az új, leendő C-csoportos motort tesztelve harmadszor is nyert. Érdekesség, hogy eredetileg három példány készült a Porschénél (később használtak egy tartalék kasznit és egy régi 908-asból konvertált példányt is), és mind a három autó győzni tudott a La Sarthe-on, egy valami viszont állandó volt a győzelmekben: Jacky Ickx mindhárom alkalommal vezette az első helyen leintett versenygépet.

8. Ferrari 512

ferrari_512s.jpg
Egy kiváló autó, amely megérdemelte volna, hogy nyerjen Le Mans-ban, de az ellenfele még kiválóbbnak bizonyult. A Ferrari 512S és M elválaszthatatlan a Porsche 917-től, a két legendás autónak Steve McQueen is emléket állított 1971-es filmjében. 1970-ben az 512S méltó ellenfele volt a vb-t és Le Mans-t is megnyerő 917-esnek, de az év közben bejelentett közelgő szabályváltozások miatt a Ferrari új projektbe kezdett (ez lett a világbajnok 312PB). A holtszezonban az autók nagy részét felfrissítették - innen az 512M (Modificata) elnevezés - de gyári támogatás híján már nem tudták érdemben megnehezíteni a Porsche címvédését.

7. Porsche 917

porsche_917k.jpg
A 917 a tökéletes Le Mans-i autó lehetne, ha a Porsche jó tíz évvel később nem dobott volna még nagyobbat. 1970-ben Hans Herrmann-nal és Richard Attwooddal a volánnál megszerezte a Porsche első összetett elsőségét, egy évvel később Gijs van Lennep és Helmut Marko pedig felállított egy olyan távolsági rekordot, amit csak 39 év múlva, az Audi R15 tudott megdönteni. Bár mindkét győzelmet a rövid hátsórészű 917K érte el, az igazi csúcsgép a 917LH volt a maga 380 km/h feletti végsebességével. Az ember beleborzong a gondolatába is, mi lett volna, ha a '71-es szezon után nem tiltják be ezeket az 5 literes szuperautókat, talán már az évtized közepén áttörték volna a 400 km/h-s álomhatárt.

6. Porsche 924 Carrera GT

porsche_924lm.JPG
Valószínűleg a lista legnagyobb meglepetése, de a valóságban is legalább ilyen meghökkentően szerepeltek Le Mans-ban a 924-esek. A Porsche, hogy növelje a hírverést az új utcai 924 Turbo körül, három autót elindított az 1980-as Le Mans-on. Mivel még nem tudták GT-ként homologizáltatni őket, a GTP kategóriában kellett nevezniük a sokkal gyorsabb Rondeau és WM prototípusok között. Ahogy az várható volt, az időmérőn a mezőny hátsó felében végeztek, a 34., 44. és 46. helyeken, a versenyen viszont fordult a kocka: az esős körülmények között a vizes úton is jól kezelhető 924-esek folyamatosan lépdeltek előre, a prototípusoknál sokkal megbízhatóbb technikának köszönhetően pedig mindhárom autó be is tudta fejezni a versenyt. A Manfred Schurti és Jürgen Barth vezette kocsi egészen az összetett 6. helyéig kapaszkodott fel, a másik kettő a 12-13. helyen zárt. Egy évvel később az új 2,5-ös változat a 7. helyen, a 2 literes a 11. helyen végzett, mindkettő megnyerte kategóriáját. '82-ben három privát autó még rajthoz állt, de a top10-be már nem sikerült bekerülniük, habár a kategóriagyőzelmet nem engedték ki a kezükből.

5. Ferrari 250 GTO

ferrari_250gto.jpg
Sokak szerint a Ferrari által valaha készített legjobb autó, ennek is köszönhető, hogy napjainkban több milliárd forintért cserél gazdát egy-egy példánya. Na meg a kiváló versenypedigrének, hiszen a 250 GTO ízig-vérig versenyautó. '62-es debütálásakor csak a különleges 330 TRI LM tudta legyőzni Le Mans-ban, összetettben a 2-3-6. helyeken végeztek. Egy évvel később ismét csak egy gyári prototípus tudta megverni, merthogy azt szögezzük le, hogy ezeket a kiváló eredményeket privát csapatok színeiben érték el a GT kategóriában érinthetetlen GTO-k. Az új, '64-es karosszériával már nem voltak olyan sikeresek, a legjobb autó "csak" az 5. helyen ért célba.

4. Porsche 911 Carrera RSR

porsche_carrerarsr.jpg
Le Mans igazi igáslova volt a hetvenes években, de korának legjobb GT-jeként évekig nem sikerült megnyernie kategóriáját. Az óceán mindkét oldalán tarolt , de a La Sarthe-on 1975-ig kellett várni, hogy végre legyőzze a Ferrari 365-öst. A privát csapatok kedvence volt, sokan az újabb, turbós 934-essel szemben is előnyben részesítették a kiforrott technikát, ennek is köszönhető, hogy még 1978-ban is sikerült begyűjtenie egy kategóriagyőzelmet Le Mans-ban.

3. Ferrari 250 LM

Ferrari_250lm.jpg
Egy újabb típus, amely bizonyította, hogy Le Mans-ban nem mindig a legesélyesebb győz. Már 1965-ben sem számított a legütőképesebb technikának, de a gyári Ferrarik és Fordok betlizését kihasználva kettős győzelmet aratott a 250 LM. Ami a korabeli ferraris névadási logika szerint 275 LM, hiszen 3,3 literes V12-es hajtotta, de az első 3 literes példányok után rajta maradt a 250-es név. Összetett győztes, de pusztán a szépsége miatt akkor is helye lenne a listán, ha semmilyen komoly eredményt nem ért volna el.

2. Porsche 935

porsche_935k3.jpg
A maga idejében csaknem legyőzhetetlen volt a 935, ám Le Mans nem számított a fő vadászterületei közé, kategóriájában természetesen verhetetlen volt,  de összetettben nem vehette fel a versenyt a nyitott prototípusokkal. De mi van, ha a prototípusok nem érnek célba? 1979-ben ez is megesett, a favorit 936-osok elhullása után a 935-ösök elfoglalták a dobogót, a győzelmet Klaus Ludwig és a Whittington fivérek szerezték meg a Kremer által fejlesztett 935 K3-mal. Nem egy tipikus Le Mans-menő, de a Group 5 autók iránti rajongásom miatt igen előkelő helyen szerepel a listán.

1. Porsche 956, 962 és Dauer 962 LM

porsche_956_1.jpg
Az autó, ami egyet jelent a Le Mans-i 24 órás versennyel. A C-csoportos autók megjelenésétől kezdve uralta a világ legnagyobb versenyét, akár gyári, akár privát színekben indult. A 956 négyszer (1982-85), az amerikai szabályok által életre hívott 962 kétszer (1986-87) nyert, nagy szívfájdalmam, hogy az 1988-as Shell festésű autó, amely talán a leggyönyörűbb volt amit Le Mans valaha látott, már nem bírt a Jaguarral. A C-csoport megszűnése után még egyszer tudott győzni, az 1994-es versennyel kapcsolatban sokan még most is csalást emlegetnek, pedig a Porsche Jochen Dauerral karöltve csak megkerülte a szabályokat egy roppant leleményes trükkel. Le Mans abszolút bajnoka, első helye megkérdőjelezhetetlen.

A korábbi részek itt érhetők el: 11-20 21-30 31-40 41-50

A bejegyzés trackback címe:

https://fotura.blog.hu/api/trackback/id/tr765371386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.