A héten bejárta a világsajtót a hír, miszerint november 4-én Niklas Lilja, a Koenigsegg tesztpilótája egy Agera RS-sel Nevadában megdöntötte az autóval közúton elért legnagyobb sebesség világrekordját. Az új rekord 457,49 km/h. A Guiness World Records még nem erősítette meg a rekorddöntést, de ez feltehetően csak idő kérdése. Az esemény kapcsán újra a figyelem középpontjába került az eddigi csúcstartó, a Mercedes 432,7 km/h-s sebességre képes autója, amely nyolc évtizeden át verhetetlennek tűnt. Most erről az autóról, illetve a Mercedes és az Auto Union rivalizálásáról lesz szó.

A W125 Rekordwagen a stuttgarti Mercedes-Benz Museum-ban (fotó: big-ashb/Flickr)

 A harmincas évek második felében a Grand Prix versenyeket fölényesen uralták a németek. A Mercedes-Benz totális fölényét egyedül az Auto Union tudta megakadályozni. Mindkét gyártó olyan mértékű állami támogatásban részesült, amellyel már az Alfa Romeo sem tudott versenyre kelni, a Bugatti, Maserati és más márkák meg pláne nem. De ne vitassuk el a németektől a mérnöki és versenyzői zsenialitást sem. Rudolf Caracciola 1935-ben, 1937-ben és 1938-ban is megnyerte a legrangosabb sorozatnak számító Európa-bajnokságot, az Auto Union ásza, Bernd Rosemeyer 1936-ban végzett a pontverseny élén.

Az 1937-es Avusrennen

A Mercedes 1937-es autója, a W125 a kor mércéje szerint bődületes, 592 lóerős teljesítményre volt képes versenykörülmények között, de a tesztpadon 640 lóerőt is tudott az 5,6 literes sornyolcas motorja. A teljesítményhajszolásnak egyedül a 750 kg-os maximális száraz tömeg szabott határt, ez gátolta meg a konstruktőröket a még nagyobb motorok beépítésében.

A berlini AVUS-on megrendezett nagydíj az egyik legrangosabb volt a kontinensen, de az Európa-bajnokságnak nem képezte részét, így a rendezőknek nem kellett ragaszkodniuk a 750 kg-os limithez. Mindez oda vezetett, hogy az 1937-es Avusrennen a valaha volt egyik legőrültebb Grand Prix-ként vonult be a történelembe. A Mercedes és az Auto Union is mindent beleadott, hazai közönség előtt óriási jelentősége volt a jó szereplésnek. A verseny napján 380 ezer néző látogatott ki a pályára.

Mercedes W25 Stromlinie és Auto Union Typ C Stromlinie az AVUS-on, 1937-ben

A Mercedes az 1934-36-ig használt W25 vázába építette be a W125 5,6 literes motorjának speciális változatát, amelyet kifejezetten rekordkísérletekre szántak (egyes forrásokban ezért szerepel W125 Stromlinie néven az autó). Az erőforrás 8 helyett 12 hengert kapott, V elrendezésben, két Roots kompresszorral 736 lóerős teljesítményre volt képes. A motor egymaga 300 kilót nyomott, a komplett autó pedig 1216 kg-mal mérlegelt. A gép különlegesen áramvonalas borítást kapott, innen a W25 Stromlinie elnevezés. 1937-re elkészült az AVUS hírhedt döntött kanyarja, ami még nagyobb sebesség elérését tette lehetővé, a Mercedes így az egyenesben képes volt 380 km/h-ra.

Az Auto Union ekkor már évek óta kísérletezett áramvonalas karosszériával felszerelt Grand Prix autókkal. Aktuális gépük, a Typ C 1936-ban debütált, Rosemeyer ezzel nyerte bajnoki címét. Az autóba egy 520 lóerős 6 literes V16-os motor került beépítésre, méghozzá a pilótafülke és a hátsó tengely közé, vagyis klasszikus középmotoros elrendezésben. Ám az előremutató konfiguráció ellenére roppant nehezen kezelhető gép volt, amiért elsősorban a motor pozicionálását okolták akkoriban, miközben a problémás futómű és a hatalmas teljesítménnyel szemben alulmaradni látszó gumik voltak a felelősök.

Az AVUS-on a Typ C teljesen beburkolt változatát szánták Rosemeyernek (a Mercedes és az Auto Union is indított hagyományos versenyautókat is) és a három hét körös szakaszra bontott verseny első etapjában úgy tűnt lehet esélye a győzelemre. Hatalmasat küzdve végül 0,7 másodperccel maradt el Caracciola mögött. A harmadik etapban viszont cserbenhagyta a technika, a motor csak 13 hengerrel futott, így nem volt esélye a versenyt összetettben megnyerő mercedeses Hermann Lang befogására.

Az Avusrennen előrevetítette a két márka rivalizálását megkoronázó 1938-as rekordkísérleteket.

Az 1938-as rekordkísérlet

A '37-es idény után a nemzetközi szövetség véget akart vetni az őrülten veszélyes teljesítményhajszolásnak, a kompresszoros autók hengerűrtartalmát 3 literben maximalizálták, így a gyártóknak új versenygépeket kellett tervezniük. A W125-nek és a Typ C-nek már csak a rekordkísérleteknél jutott szerep.

A stílszerűen W125 Rekordwagen névre keresztelt Mercedesbe a már ismert 5,6-os V12-es került. A továbbfejlesztett áramvonalas karosszéria a lehető legkisebb légellenállásra volt optimalizálva. Mindössze két kis hűtőnyílást hagytak az autó orrán, a motor hűtését inkább jéggel oldották meg.

A Mercedes W125 Rekordwagen a rekordkísérlet közben

Az Auto Union a V16-os Typ C továbbfejlesztett változatával készült a rekordkísérletre, az autó fejlesztését Eberan von Eberhorst vezette, miután Ferdinand Porschét 1937-ben kinevezték a népautó program főtervezőjének.

A rekordkísérletre 1938. január 28-án került sor a Frankfurt és Darmstadt közötti A5-ös autópálya lezárt szakaszán. Mindkét csapat a legjobb pilótáját jelölte a kísérletre. Először Caracciola kapott lehetőséget, aki a várakozásoknak megfelelően három világcsúcsot állított fel. A rekordhoz oda-vissza meg kell tenni a kijelölt távot és a két futás legnagyobb sebességének átlaga adta a rekordot.

Caracciola egy kilométeren futott 432,7 km/h-s sebességet (a Koenigsegg Agera RS 2017-ben ezt 445,54 km/h-ra javította), egy mérföldön pedig 432,4 km/h-t (Agera RS: 444,66 km/h). A 432,7 km/h egyben a közúton elért legnagyobb sebesség világrekordját is jelentette (Agera RS: 457,49 km/h, ezt elég volt egy irányban teljesíteni).

Az 1938-as Auto Union Typ C Stromlinie elölről

A Mercedes sikeres futása után másfél órával következett az Auto Union és Rosemeyer. Az AVUS-on látott autóhoz képest az 1938-as Typ C extra karosszériaelemeket kapott a burkolat alján, ezzel a tervezők valószínűleg tudtukon kívül megalkották az első szívóhatásos, ún. ground effect autót. A feltételezések szerint ez okozhatta Rosemeyer végzetét. Az autó szerkezetileg nem volt elég erős a megnövekedett leszorítóerő elviseléséhez és nagy sebességnél megroppanhatott, ugyanakkor a felerősödő szél szerepe sem zárható ki. Az autó balra kitört, Rosemeyer feltehetően ellenkormányozott és az autópálya jobb oldalán egy híd lábánál a töltésnek ütközött, az ülésből kirepülve pedig életét vesztette. Elképzelhető, hogy gyorsabban ment mint riválisa, de a baleset miatt soha nem hitelesítették a sebességét. Bár nem kellett volna így történnie, de a rivalizálás végül úgy végződött, mint egy igazi western párbaj, az egyik fél sikerével és a másik halálával.

Az 1938-as Auto Union Typ C Stromlinie hátulról

Mercedes-Benz T80

A németek nem csak a közúti sebességrekordot akarták megdönteni, de az abszolút autós sebességrekordot is. Az ötlet az Auto Union versenyző Hans Stuck fejéből pattant ki, aki meggyőzte Adolf Hitlert és a Mercedest, hogy egy rekordautónak van létjogosultsága. A gépet Ferdinand Porsche tervezte, de visszaköszöntek benne a Porsche iroda K+F részlegét vezető Joseph Mickl ötletei is.

Joseph Mickl 1937-es szabadalmának vázlata

A tervezés 1937-ben kezdődött és kezdetben az 550 km/h-s határ áttörését célozták meg. Csakhogy közben a britek megelőzték a németeket, így menet közben emelték a tétet. 1939 végére már a 750 km/h elérése volt a cél, de a háború kitörése végül megakadályozta a rekordkísérletet.

Az autó ettől még elkészült. A kellő tapadás érdekében hat kerékkel felszerelt gépet egy Daimler-Benz DB 603-as repülőgép motor hajtotta. A 44,5 literes V12-es 3000 lóerő leadására volt képes, nagyságrendileg kétszer annyira, mint a németek akkori csúcsvadászgépének számító Messerschmitt Bf 109-be szerelt DB 605-ös motor.

Az áramvonalas borítás a teljesen fedett kerekekkel a W125 Rekordwagent idézte, de a pilótafülke mögé szerelt motor miatt teljesen más arányokkal bírt az autó. A kocsitest közepén két oldalt egy-egy szárny is megjelent, amelyek a leszorítóerő növelését szolgálták.

A T80 a stuttgarti Mercedes-Benz Museum-ban (fotó: big-ashb/Flickr)

A rekordkísérletet 1940-re időzítették, az autót Stuck vezette volna a német autópálya Dessau melletti szakaszán, de mint említettem, a háború miatt ebből már nem lett semmi. A motorját átszerelték egy repülőgépbe, az autót pedig Ausztriába szállították, ahol túlélte a háborút, ma pedig a W125 Rekordwagennel együtt megtekinthető a Mercedes stuttgarti múzeumában.