Az Eb kapcsán többedmagammal megjártam Monacót is, ott lőttem ezt a képet egy Ronnie Petersonnak emléket állító tábláról, a svéd 1974-ben nyert a hercegségben. Ez az első (és valószínűleg jó ideig az utolsó) saját készítésű képem a blogon.
Nemrég vettem észre, hogy a 2014 szilveszteri, az egy csapathoz többször is leszerződő versenyzőkről szóló bejegyzésemből kihagytam Petersont és Gerhard Bergert is, most pótoltam a hiányt.
Még csak öt futam ment le az idei rali-világbajnokságból, de már elmondhatjuk, hogy három gyártó is nyert futamot. Ogier és Latvala révén a Volkswagen megnyerte az első hármat, Argentínában Paddon nyert Hyundaijal, Portugáliában pedig Kris Meeke Citroennel.
Sokáig ezen senki nem lepődött volna meg, teljesen természetes volt, hogy többen is esélyesek futamgyőzelemre a vb-n. Az elmúlt tíz évben viszont nem volt olyan év, amikor kettőnél több márka tudott volna nyerni.
Utoljára 2005-ben fordult elő, hogy három gyártó is diadalmaskodott, akkor a Citroen, a Peugeot és a Subaru versenyzői állhattak fel a dobogó legfelső fokára. Aztán a Peugeot kiszállt, a Subarura pedig nehéz évek köszöntöttek, végül ők is a távozás mellett döntöttek.
2006 és 2012 között csak a Citroen és a Ford tudott nyerni. A 2013-ban érkező Volkswagen egy lépcsőfokkal lejjebb szorított mindenkit, a Ford kiszorult a győztesek köréből. Egy évvel később már a franciák sem tudtak futamot nyerni, csak a Hyundai tudta megakadályozni, hogy a VW minden ralit megnyerjen. Tavaly megint a Citroen akadályozta meg a teljes söprést, de év végén a franciák hivatalosan kivonultak, hogy a 2017-es új versenyautójuk fejlesztésére koncentrálhassanak. Ezért is olyan nagy szám, hogy Meeke a de facto gyári csapat autójával nyerni tudott, háromra emelve a győztes gyártók számát. A világbajnokság mindenképp színesebb lett, még ha a végkimenetel nem is tartogat nagy meglepetést: valószínűleg Sébastien Ogiert és a Volkswagent az elmúlt három évhez hasonlóan senki nem tudja majd legyőzni.
A McLaren a hétvégén, Monte Carlóban ünnepli 50. évfordulóját a Formula-1-ben. 1966. május 22-én, a legendás városi pályán állt először rajthoz Bruce McLaren a nevét viselő McLaren M2B-vel. Érdekesség, hogy akkor még nem a csapatra később jellemző sárgára, hanem fehér-zöldre festették az autót.
A McLaren az alábbi videóval emlékezik a kezdetekre, a négy évvel később tesztbalesetben elhunyt alapítóra és az elmúlt 50 év sikereire:
A közösségi média és a különböző fórumok minden internetező előtt megnyitották a teret, hogy megosszák véleményüket, kifejezzék tetszésüket, vagy még inkább nemtetszésüket. Nincs ez másként a Forma-1 követőivel sem. Magyarországon kifejezetten népszerű a sport, még ha az utóbbi években csökkent is az érdeklődés iránta. Aki nézi, az természetesen azt gondolja, hogy ért is hozzá, ezért mondhatnánk, hogy hazánk nem csak a tízmillió szövetségi kapitány, de a tízmillió pilóta, főtervező és versenystratéga országa is, azonban megnyugtatok mindenkit, a külföldi oldalakon ugyanez megy, legfeljebb más színvonalon. Sok éves tapasztalat után úgy döntöttem, összegyűjtöm a Forma-1 nézők leggyakoribb kasztjait, amik időnként szórakoztatóvá, netán érdekessé teszik a hozzászólások olvasgatását, de legtöbbször csak arra képesek, hogy szertefoszlassák az embernek a józan észbe, meg úgy általában az emberiségbe vetett hitét.
1. A nem kommentelő
Az leszögezhető, hogy a nézők többsége nem veszi a fáradtságot, hogy hozzászólásokat pötyögjön be facebookon, twitteren vagy bármilyen más csatornán, így ők zavarják a legkevesebb vizet. Valószínűleg közöttük is megtalálható az alábbi típusok mindegyike, de ide vehető az a jelentős tömeg is, aki a vasárnapi ebéddel eltelve megnézi a rajtot, majd szusszan röpke másfél órát a kanapén, hogy a befutóra felriadva nyugtázza, megint nem maradt le semmiről.
A többi típus viszont aktívan követi a futamokat.
Több mint két hónapja nem írtam egy tisztességes posztot, de ahogy visszanéztem az elmúlt két év termését, ez már általánosnak mondható. Az az igazság, hogy vagy kedvem nem volt írni, vagy ha volt, akkor meg az időmbe nem fért bele egy hosszabb bejegyzés. Ez a szünet a szokásosnál jóval hosszabb lesz, talán június vége felé indulhat be igazán a biznisz, de nyáron mindenképp visszatérek.
Mostanában rákaptam a patinás Motor Sport online kiadásának olvasására, illetve az egészen fantasztikus podcastjeik hallgatására. Azért nem sok újság mondhatja el magáról, hogy rendszeresen megfordul náluk Stirling Moss, Derek Bell vagy Pat Symonds...
De vissza az olvasnivalóhoz! A jelenlegi felhozatalt is érdemes böngészni, de az igazi kincs az archívumuk, rengeteg futam eredménye, beszámolója olvasható, olyan legendás újságírók tollából, mint Denis Jenkinson vagy Nigel Roebuck és sok-sok érdekes sztori a Forma-1 és más motorsportok múltjából.
Az olvasgatás egészen visszahozta az F1-be vetett hitemet, persze az is segített, hogy az idei négy versenyből kettő-három egész fogyasztható volt. Pedig ennyire közömbösen még nem vártam F1-es évadot, mint 2016-ban. Nem gondoltam, hogy Rosberg valaha is képes lehet megnyerni a világbajnokságot, de idén tényleg komoly esélye van. A Ferrari és a Red Bull futamo(ka)t nyerhet, de a vb megint a két Mercedes-pilóta közt fog eldőlni szerintem.
Fotó: wrc.com
Hayden Paddon a ma befejeződött 2016-os Argentin-ralin megszerezte pályafutása első világbajnoki győzelmét. A 29 éves új-zélandi a verseny nagy részében a második helyen állt a magabiztosan vezető Jari-Matti Latvala mögött, de a 14. szakaszon a finn csúnyán összetörte Volkswagenjét, Paddon pedig innen már behozta az első helyen autóját. Ez Új-Zéland első világbajnoki sikere, ahogy a Hyundai idén bemutatott második generációs i20 WRC-jének is. A koreai márka összességében második győzelmét aratta.
Paddon év elején azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy második lett a havas Svéd-ralin, de aki korábban is követte pályafutását, az tudhatja, hogy egy igen tehetséges ralisról van szó, aki csak a megfelelő autóra várt, hogy a legnagyobbak közt is megmutassa tudását. 2011-ben már megnyerte a PWRC bajnokságot egy N-es Subaru Imprezával, egy évvel később negyedik lett az SWRC értékelésében egy Skoda Fabia S2000-rel, emellett háromszoros új-zélandi bajnok. A Hyundai 2014-ben szerződtette, győzelme után második helyen áll a világbajnoki pontversenyben.
Derek Bell, Ferrari 512 S, Ecurie Francorchamps, Spa-Francorchamps, 1970
Régi adósságomat törlesztem. Négy évvel ezelőtt elindítottam egy minisorozatot, amiben minden idők negyven legjobb raliautóját akartam bemutatni, de az első tízet felölelő poszt után rá kellett jönnöm, hogy ennek nem sok értelme van a folyamatosan változó eredmények miatt. Ehelyett úgy döntöttem, a negyven kedvenc raliautómat mutatom be.
30. Lada VFTS
A Ladák a mai napig nagy népszerűségnek örvendenek a hazai ralipályákon, egyszerű, őszinte hátsókerekes jószágok, amikkel látványosan lehet versenyezni. A csúcsot a VFTS-ek jelentették, még ha itthon az eredeti gyári VFTS ritka is volt, mint a fehér holló, szinte mindegyiket házilag rakták össze. Az eredeti 2105 alapú VFTS-ek Vilniusban, a legendás Stasys Brundza műhelyében készültek és bár a nyugati B-csoportos technikákkal nemigen vették fel a versenyt, a KGST országokban és Észak-Európában népszerűek voltak. Itt jegyezném meg: a VFTS eredetileg nem a Vilnius Fabrik Tuning Sport rövidítése, hanem a Vilnyusskaya Fabrika Transportnykh Sredstv-é.
A recept egyszerű: ereszd össze a történelmi csúcson lévő sportkocsi vb mezőnyét a történelmi csúcson lévő Can-Am mezőnyével, az autókba pedig ültess Forma-1-es sztárokat.
Ez utoljára a hatvanas-hetvenes évek fordulóján volt lehetséges, amikor Watkins Glen egymást követő napokon látta vendégül a sportautó világbajnokság és a Can-Am mezőnyét és előbbiek ha már ott voltak, akkor elindultak utóbbiak versenyén is. Alább az 1970-es Can-Am futamról látható egy rövid videó, ami annyira király lehetett, hogy csodálkozok, hogy nem tolongott egész New York állam a lelátókon.
A rajtrácson olyan legendás autók sorakoztak, mint a Porsche 917K, a Ferrari 512 S, a Lola T70, a McLaren M8D vagy az extrém Chaparral 2J.
A pilóták névsora legalább ilyen veretes: Jackie Stewart, Denny Hulme, Dan Gurney, Mario Andretti, Jacky Ickx, Jo Siffert, Pedro Rodríguez, Vic Elford, Brian Redman, Gérard Larrousse és még sokan mások.