Amikor hosszú hanyatlás végén az V. században megszűnt a Nyugatrómai Birodalom, helyét új államok vették át. Róma öröksége nem merült feledésbe, de évszázadokba tellett, míg egy új, szilárd birodalom létrejött Nyugat-Európában. A keleti birodalom majd ezer évvel túlélte a nyugatit, de súlya ennek is csökkenni kezdett mígnem egy új terjeszkedő birodalom átvette a helyét. Valami hasonló játszódott le a kilencvenes években a hosszútávú versenyzés világában is.

A Nyugatrómai Birodalom helyére helyettesítsük be az FIA sportautó világbajnokságát, Bizánc helyére pedig az amerikai IMSA GT szériát. A nagyon hasonló FIA C-csoport és IMSA GTP szabályrendszer olyan egységes alapot adott a nyolcvanas években a sportkocsi versenyzésnek, amelyre építve a műfaj soha nem látott népszerűségre tett szert világszerte mind az autógyártók, mind a rajongók körében.
Ám a kilencvenes évek elejére elfogyott a lendület, a költségek növekedésével pedig sorra szálltak ki a gyártók. Az első szög a koporsóban a Porsche gyári csapatának visszavonulása volt 1988-ban. Nem is maga a gyári csapat elvesztése miatt, hanem mert a németek számos privát alakulatot is elláttak a mindkét bajnokság gerincét adó 962-essel, amelyek így megfizethető és versenyképes technikához jutottak. A Porsche visszavonulásával viszont leállt a típus fejlesztése, a színteret átvették a gyári csapatok, főképp a Jaguar, a Mercedes és Amerikában a Nissan.
A végső csapás az FIA által 1991-ben bevezetett egységes motorformula volt, amely egy év alatt olyan drágává tette a versenyzést a vb-n, hogy év végén a Mercedes és a világbajnok Jaguar is kiszállt. 1992-ben már csak a versenyprogramja elején járó Peugeot nyomására írták ki a világbajnokságot, amely a Toyotával vívott a bohózattá váló mezőnyben. Az idény végén visszavonhatatlanul megszűnt az 1953 óta létező sportautó világbajnokság. A C-csoport maradványa még egyszer nekiveselkedett Le Mans-nak '93-ban, illetve még egy évvel később is rajthoz állt néhány autó, de effektíve vége volt a kategóriának, a mezőny túlnyomó többségét az utcai autókon alapuló GT-k adták.
Roger Warrick képe Yannick Dalmas hírhedt "felszállásáról"
Ma a Petit Le Mans-nal véget ér egy korszak az amerikai sportkocsi versenyzésben. Utolsó versenyét futja a 2003-ban bevezetett Daytona Prototype géposztály, helyét 2017-től az LMP2-re épülő DPi veszi át. Az ALMS konkurenciájaként létrehozott Grand-Am széria csúcskategóriájának szánt DP már bevezetésekor is elavultnak és lassúnak számított a Le Mans-i prototípusokhoz képest, de a bajnokság szervezői inkább egyszerű és olcsó lehetőséget akartak kínálni a csapatoknak, erre pedig tökéletesen alkalmas volt a DP. A Grand-Am és az ALMS összeolvadásával 2014-ben létrejött United SportsCar Championshipben is megőrizték vezető szerepüket. A rajongók felől gyakran érte kritika az autókat, elsősorban a formájuk miatt, de az utolsó években a fenti Corvette DP sokat javított a megítélésen, a mesés Chevy V8-as pedig összehasonlíthatatlanul jobban szól, mint bármilyen más prototípus versenyautó motorja.
Két URD C81 a DRM nürburgringi futamán 1982-ben. Ez a korai C-csoportos versenyautó csak egyike volt azoknak a ritka típusoknak, amelyek főleg Németországban versenyeztek és nemzetközi futamokon csak elvétve indultak.
Az 1971-es Monacói Nagydíj mezőnye a Station Hairpin kanyarban. A legendás visszafordító 1973-ig viselte ezt a nevet. A 14-es rajtszámú BRM-ben Jo Siffert, őt Jacky Ickx (Ferrari), Pedro Rodríguez (BRM), Ronnie Peterson (March), Denny Hulme (McLaren), Jean-Pierre Beltoise (Matra) és Graham Hill (Brabham) követi. Az egész hétvégén domináló tyrelles Jackie Stewart valahol előttük jár. Stewart hétvégéjéről Roman Polanski
A C-csoport utolsó éveiben a Jaguar és a Peugeot játszotta a főszerepet
