Sikító szívómotorok, aszfalton pattogó versenyautók és hajmeresztő előzések. Az 1990-es Mexikói Nagydíj utolsó tíz köre óriási tűzijátékot hozott. Az időmérőt feladva, az autóját teljes mértékben a versenyre beállítva Alain Prost a 13. helyről felküzdve magát utolérte a gumiproblémákkal küzdő Ayrton Sennát, mögöttük pedig ott lopakodott a szintén gumigondoktól hátráltatott Mansell. Majd a semmiből megérkezett Berger is, és egy kivételesen izgalmas végjáték bontakozott ki a négy élmenő között...

Két hete óriási port kavart a hír, hogy tizenkét elégedetlen európai topklub megalapította az Európai Szuperligát, amely az UEFA által szervezett labdarúgó Bajnokok Ligájának állítana konkurenciát. Aztán 48 órán belül össze is dőlt a Szuperliga terve, miután a széles körű ellenállás hatására a klubok sorra hagyták el a szakadár tábort. Hatvan évvel ezelőtt a Forma-1 hasonló kihívást élt meg, amikor a szabályváltozásokkal elégedetlen csapatok létrehozták az Intercontinental Formula névre keresztelt sorozatot.

A BRDC International Trophy mezőnye Silverstone-ban. Az ítéletidőben Jack Brabham vezet (#1 Cooper T53), mögötte Innes Ireland (#7 Lotus 18), Stirling Moss (#4 Cooper T53) és Bruce McLaren (#2 Cooper T53) (fotó: autosport.com)

Az elmúlt két évtizedben számos alkalommal felvetődött, hogy a basáskodó FIA-val elégedetlen F1-es istállók elhagyják az autósport csúcsát jelentő bajnokságot és megalakítják saját versenysorozatukat, amelyben nem dirigál nekik egy szervezet sem. Most persze ott tartunk, hogy az F1 még mindig fut, a szakadár sorozatnak nyoma sincs, sőt az egykor elszakadással fenyegetőző nagy gyártók egy része is rég eltűnt a sport környékéről.

Az 1958-as Formula-1-es világbajnokság két okból is fontosnak bizonyult a következő évek szempontjából. Három topcsapatban versenyző pilóta is halálos balesetet szenvedett az év folyamán: Luigi Musso és Peter Collins Ferrarival, Stuart Lewis-Evans pedig Vanwallal. Ez arra sarkallta a CSI-t (az FIA sportbizottságát), hogy lépéseket tegyen a biztonság növelése érdekében, év végére pedig megszületett a döntés, hogy az autókat le kell lassítani, így az 1961-es évtől kezdve a Forma-1-es autókba legfeljebb 1,5 literes motorokat lehet majd szerelni. Ez az addigi F2-es autók motorméretének felelt meg, az F1-esek 2,5 literes erőforrásokat használtak.

A másik fontos változás az erőviszonyok eltolódásában volt megfigyelhető. Az '58-as világbajnokságot Mike Hawthorn nyerte, első brit versenyzőként, és bár ő még a Ferrari versenyzője volt, az először kiírt konstruktőri bajnokságot már a Vanwall, egy ízig-vérig angol istálló nyerte. Az Alfa Romeo, Ferrari, Maserati és Mercedes nevével fémjelzett évek után a Forma-1 szellemi központja a kontinentális Európából áttevődött Nagy-Britanniába. Sorra alakultak a garázsistállók, amelyek technikai újításaik révén sok kellemetlenséget okoztak a Ferrarinak és egy sor tehetséges brit versenyző tűnt fel autóikban. De nem csak a britek mutathatták meg magukat. A sport nyelve az olasz és francia helyett az angol lett, ez pedig megnyitotta az utat a tehetséges ausztrál, új-zélandi és amerikai versenyzők, mérnökök, szerelők előtt is.

A szokásos közeli fotó a Karussellben Wolfgang von Tripsről és Ferrari Dino 246-osáról az 1958-as Német Nagydíjon

Von Trips két kör után fékproblémával a boxba hajtott, de csapata hirtelen nem tudta orvosolni a problémát, úgyhogy a maradék tizenhárom kört a fékezés hanyagolásával, a kanyarokban az autót visszaváltásokkal lassítva teljesítette. A futamot a negyedik helyen fejezte be, köszönhetően az előtte történt kieséseknek is. A fölényesen vezető Stirling Moss Vanwalljában a gyújtómágnes adta meg magát, a ferraris Peter Collins csapattársával, Mike Hawthornnal és Tony Brooksszal csatázva lecsúszott az útról és kirepült autójából. Még aznap belehalt sérüléseibe. Hawthorn egy körrel később kuplunghibával állt ki, így Brooks három és fél perces előnnyel nyert.

A Formula-1 1994-es idényéről mindenkinek óhatatlanul is Ayrton Senna és Roland Ratzenberger halála vagy az adelaide-i Schumacher-Hill ütközés jut eszébe. De ha mindez nem lett volna elég, számos olyan dolog történt még ebben az évben, amely nem épp pozitívan befolyásolta a sportról kialakult képet, így 1994 joggal nevezhető az F1 legzaklatottabb és legellentmondásosabb esztendejének.

Senna vezeti a mezőnyt a Brazil Nagydíj első körében. Mögötte Alesi Ferrarival és Schumacher Benettonnal

Jelentős változások történtek a Forma-1-ben az 1994-es szezon kezdete előtt. 1993 októberében Max Mosley került a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) élére. Mosley 1991-ben vette át a Nemzetközi Autósport Szövetség (FISA) vezetését a francia Jean-Marie Balestrétől, aki egyben az FIA és a francia autósport szövetség elnöke is volt. Hivatalosan a poszthalmozással járó terhelés alól akarta felszabadítani Mosley a FISA irányításának átvételével, a valós indok viszont inkább az lehetett, hogy erősen élt a gyanú, miszerint az 1989-es Japán Nagydíj után Balestre latba vetette befolyását, hogy Sennát zárják ki a versenyből, ezzel hozzásegítve honfitársát, Prostot a világbajnoki címhez. Két évvel később már a francia FIA elnöki pozícióját fenyegette Mosley, végül a biztos vereségtől menekülvén megegyezett a kihívójával, hogy lemond, cserébe az FIA szenátus elnöki pozícióért. Mosley-t elnökké választották, a FISA-t pedig beolvasztották az FIA-ba, így ez lett a Forma-1 fő felügyelő szerve.

A nézők nem szeretik és megvetik, a csapatok viszont időnként kénytelen-kelletlen alkalmazzák a csapatutasításokat. Egy jó időben meglépett helycsere a csapattársak között olykor győzelemről, bajnoki címről dönthet és ilyenkor a cél szentesítheti az eszközt. Egy-egy visszás döntés viszont nagy port kavarhat és rossz fényt vet a résztvevőkre. Egy biztos, a csapatsorrend és a csapatutasítás, a hőskor óta része az autósportnak. Ezúttal a legemlékezetesebb döntések közül válogattam.

10. Német Nagydíj, 2010

fotó: motor1.com

Fernando Alonso győzelemmel kezdte ferraris pályafutását 2010 elején, de a következő kilenc nagydíjon nem sikerült nyernie. Hockenheimben Sebastian Vettel mögül, a második helyről rajtolhatott, de a startnál a másik Ferrarit vezető Felipe Massa mindkettőjüket megelőzte. Massa az előző három futamon pontot sem tudott szerezni, Alonso viszont még igyekezett életben tartani világbajnoki reményeit és próbált felzárkózni a pontversenyben a két McLaren- és a két Red Bull-pilótára. Ennek fényében érthető, hogy a Ferrari Alonso elengedésére kérte Massát. A dolog pikantériája, hogy a nyílt csapatutasítás ekkor tiltott volt a Forma-1-ben, így az azóta szállóigévé vált "Fernando is faster than you!", vagyis "Fernando gyorsabb nálad!" mondattal jeleztek a brazilnak. Alonso és Massa kettős győzelmet arattak Németországban, a futam után a nyilvánvaló csapatutasítás miatt viszont a csapat 100 000 eurós bírságot kapott. Ami miatt még érdekes volt ez az eset, hogy ez lehetett volna Massa első győzelme a 2009-es hungaroringi súlyos balesete óta. Massában érezhetően mély nyomokat hagyott a baleset, egy győzelem pedig talán visszaállíthatta volna a régi pályájára a 2008-as bajnokság második helyezettjét. Ezt már soha nem tudjuk meg, Massának át kellett adnia a győzelmet és soha többé nem nyert a Forma-1-ben. A csapatutasításokra vonatkozó nehezen ellenőrizhető tiltást az FIA év végén feloldotta.

Jó ideje terveztem már ennek a bejegyzésnek az elkészítését, most szomorú aktualitása miatt szántam rá magam a megírására. Húsvétvasárnap 90 éves korában elhunyt Stirling Moss, a legjobb Forma-1-es versenyző, aki nem nyerte meg a világbajnokságot, de ha sportautós és más kategóriákban teljesített karrierjét is figyelembe vesszük, nyugodtan kijelenthetjük, hogy minden idők egyik legsokoldalúbb és legnagyobb autóversenyzője távozott közülünk. Az alábbiakban erre a sokoldalúságra rávilágítandó, veszem sorra az 1958-as idényben teljesített versenyeit és elért eredményeit.

Stirling Moss a legendás argentin sportújság, az El Gráfico címlapján

1958-ban Moss már pályája csúcsán volt, az előző három évben egyaránt a világbajnok Juan Manuel Fangio mögött végzett a Forma-1 pontversenyében, de a sportkocsi versenyeken legalább ilyen sikeresnek bizonyult, ebben a műfajban pedig merem állítani, túltett argentin mesterén is. Miután 1957-ben a Vanwallhoz szerződött, kijelentette, hogy onnantól csak brit csapatokban fog versenyezni (addig legnagyobb sikereit Maseratival és Mercedesszel aratta), de időnként azért kivételt tett. Akkoriban a versenyzők még nem kötöttek horribilis fizetésekről szóló szerződéseket, a nagy bevételt a rajtpénzek jelentették, amiket a versenyszervezők és pályák fizettek, ha az illető rajthoz állt. Moss pedig a legkeresettebb versenyző volt, mindenki őt akarta látni, de a rajtpénzért meg is kellett dolgozni: 1958-ban január közepétől november végig a világot járta és folyamatosan versenyzett.

Mark Bisset, a Primotipo blog írója találta ezeket a képeket a Ferrari 156 Forma-1-es autó teszteléséről, sőt a szereplők többségének kilétét is kiderítette. A képek 1961 áprilisában, a "cápaorrú" 156-os modenai tesztjén készültek és kiváló tablót adnak az autóval később világbajnoki címet nyerő Scuderia legfontosabb tagjairól.

fotó: Klemantaski/Getty Images

Ötven éve nyerte első világbajnoki címét Jackie Stewart, az autósport egyik legemblematikusabb alakja. Háromszoros világbajnok, visszavonulásának idején a Forma-1 legjobb és legeredményesebb versenyzője volt, igazi öröksége mégis a versenysport biztonságosabbá tételéért folytatott munkásságában rejlik. Az évforduló kapcsán visszatekintünk pályafutására és életére.

Kevés kép foglalja össze ilyen jól a '60-as, '70-es évek autósportjának veszélyességét. Jackie Stewart a kanyarból kifelé próbálja megzabolázni March 701-esét, miközben a háttérben Jackie Oliver BRM-je lángol az 1970-es Spanyol Nagydíjon, Jaramában

Az 1966-os Monacói Nagydíj mérföldkő a Formula-1 történetében, egy új korszak, ha úgy tetszik, a sport aranykorának kezdetét jelöli. Az új motorformula bevezetésével ismét a teljesítmény és a sebesség került középpontba. Habár szinte minden résztvevő üdvözölte a változásokat, Monaco megmutatta, hogy csak kevesen voltak felkészülve az új kihívásokra...

Jackie Stewart (BRM P261, 2,0 L V8)

A Forma-1 első másfél évtizedében nem kevesebb, mint négy különböző motorszabály váltotta egymást. A világbajnokság 1950-es elindulásakor még a világháború előttről származó szabályokat alkalmazták (4,5 literes szívó- vagy 1,5 literes feltöltéses motorok). 1952-53-ban 2 literes Forma-2-es autókkal futották a világbajnokságot, majd 1954-ben jött az első, kimondottan a Forma-1 számára létrehozott szabályzat. A 2,5 literes autók a kor színvonalához mérten erősek és gyorsak voltak, a gyártók is láttak bennük fantáziát. 1960 után viszont biztonsági okokra hivatkozva kitiltották őket a világbajnoki futamokról, az új autók maximális hengerűrtartalma 1,5 liter lett, ami az addigi F2-esekének felelt meg. A csapatok és a versenyzők egyöntetűen rosszul fogadták a többek által csak játékautónak titulált kisebb versenyautókat. Szerették volna, ha újra nagy lökettérfogatú, erős és komoly kihívást jelentő autókkal versenyezhettek volna és kívánságaik öt évvel később teljesültek is.

Az 1966-os szabályzat szerint az autókba maximum 3 literes szívó- vagy 1,5 literes feltöltéses motorokat lehetett szerelni, bár utóbbi opcióval ekkor még senki nem foglalkozott, az első turbómotoros F1-esre 1977-ig kellett várni. A megugrott teljesítmény és az ekkor még gyakorlatilag nemlétező leszorítóerő miatt az autók vezetése igazi kihívás elé állította a pilótákat, a megnövekedett üzemanyagigény miatt szükségessé váló nagyobb tankok pedig extrém kockázatossá tették az esetleges baleseteket. Az új szabályok olyan jól sikerültek, hogy a következő húsz évben nem is változtattak rajtuk jelentősen és a szívómotorok 1986-os betiltásáig életben maradtak.

Múlt héten Monacóban Lewis Hamilton megszerezte pályafutása 77. Forma-1-es világbajnoki futamgyőzelmét és látszólag megállíthatatlanul száguld hatodik világbajnoki címe felé. A jelenlegi csúcstartó, Michael Schumacher 91 győzelemig és hét világbajnoki címig jutott. Előbbit akár idén megdöntheti Hamilton, bár ehhez minden hátralévő futamot meg kellene nyernie, ami azért mégiscsak valószínűtlen. Viszont látva hogyan uralja a Mercedes 2014 óta a Formula-1-et, könnyen lehet, hogy a 2020-as idény végére az angolnak lesz a legtöbb futamgyőzelme és Schumacherrel holtversenyben a legtöbb világbajnoki címe is, így ő lehet a sportág legeredményesebb versenyzője. Adja magát a kérdés, lehet-e ő minden idők legjobbja is?

fotó: motorsport.com / LAT Images

A leginkább objektív válasz talán az, hogy különböző korok versenyzőit nem érdemes összehasonlítani, minden korszaknak megvoltak a nagyjai, de az emberek szeretnek parttalan vitákat folytatni a divatos kifejezéssel élve GOAT-kérdésről (Greatest Of All Time), nem csak az F1-ben, hanem minden sportágban. A legszebb, hogy minden kiválóság rajongói találnak valamilyen kapaszkodót, hogy bizonyítsák, kedvencük (volt) a legjobb.

Kifordítva a címet feltehetném úgy is a kérdést: Michael Schumacher minden idők legjobbja? Így már rögtön sikerül két táborra osztani az olvasókat, az egyik felük hevesen tiltakozik, a másik felük bőszen érvel a különböző listákkal, amelyeknek az élén a német neve áll. A számok alapján jelenleg ő a legjobb, de számítanak-e a számok?