Forma.Túra.Rally.

Forma.Túra.Rally.


Evans nyerte a Wales-ralit, Ogier a világbajnokságot

2017. október 29. - eszgbr

Az M-Sport Ford pilótája, Elfyn Evans nyerte a Wales-ralit, a rali-világbajnokság nagy-britanniai fordulóját. A 28 éves versenyző különösen örülhet, hiszen walesiként szó szoros értelemben véve hazai pályán diadalmaskodott. Richard Burns 2000-es győzelme óta ő az első brit ralis, aki meg tudta nyerni hazája versenyét.

evans_wales_2017.jpgElfyn Evans / Daniel Barritt, Ford Fiesta WRC, Wales Rally GB (fotó: WRC)

Idén Evans a hetedik különböző versenyző, aki győzni tudott a világbajnokságon. Az M-Sportnál Ogier és Tänak egyaránt kétszer, a Hyundainál Neuville háromszor, a Citroënnél Meeke kétszer, a Toyotánál Latvala és Lappi egyszer végzett az élen. Tänak, Lappi és Evans idén nyert először.

Evans mögött Neuville és Ogier végzett, a francia harmadik helye pedig azt jelenti, hogy zsinórban ötödször is megnyerte a világbajnokságot. Elmondható tehát, hogy a Volkswagen kivonulása után jól döntött, amikor az M-Sporthoz szerződött. Ari Vatanen 1981-es bajnoki címe óta Ogier az első, aki Forddal világbajnok tudott lenni. A konstruktőri cím 2007 után került ismét a brit csapathoz.

Tovább

Latvala nyerte a Wales-ralit, Loeb karnyújtásnyira a kilencediktől

Jari-Matti Latvala nyert Walesben, ezzel megszakította Loeb április óta tartó veretlenségi sorozatát. A francia októberben, hazai pályán szerezheti meg 75. győzelmét és 9. világbajnoki címét.

Latvala Wales12.jpg

A Ford hazai pályán készülhetett revansra a Citroennel szemben, bár ez a győzelem inkább csak szépségtapasz lesz idei teljesítményükön. A brit futamot megelőző kilenc fordulóból csak a Loebnek hagyományosan nem fekvő Svéd-ralin tudott nyerni a gyári csapat, illetve a Portugál-ralin győzött a privát Ostberg, miután Hirvonent kizárták. Latvala már tavaly is bizonyította, hogy képes nyerni a különösen nehéz szakaszokból álló versenyen, így joggal bízhatott idei második diadala megszerzésében. Loeb az időmérő megnyerésével jelezte, a Fordnak nem lesz könnyű dolga, ha le akarja győzni őt, de az első két szakaszt Solberg behúzta a kék oválosoknak, majd Latvala vette át a stafétát és zsinórban négy gyorson nem talált legyőzőre. Az első napot az élen zárta, 12,1 mp-cel Solberg és 21,3-mal Loeb előtt. Egy percen belül volt még a tavaly itt második helyen célba érő Ostberg és Hirvonen is.

Tovább
süti beállítások módosítása