Michelisz Norbert nyerte a legjobb privát versenyzőnek járó Yokohama Trophy-t a Túraautó Világbajnokság (WTCC) 2012-es szezonjában! Az összetett pontversenyben a 6. helyen zárt. (A kép hungaroringi győzelme után készült.)

Az öt topversenyző után tekintsük át, hogyan alakult a 2012-es szezon  a mezőny többi meghatározó tagjának és a kisebb kategóriák győzteseinek.

Jevgenyij Novikov (22), Ford Fiesta RS WRC
A még mindig borzasztóan fiatal orosz a tavalyi meggyőző teljesítménye után idénre egész éves szerződést kapott az M-Sporttól és élt is a kínálkozó lehetőséggel. A vb történetében első oroszként dobogóra állhatott, ráadásul kétszer is (Portugáliában és Szardínián is második lett), és bár becsúszott néhány nullázás, a kiegyensúlyozott teljesítménye a pontversenyben is megmutatkozott. Pechjére a Ford jövőre nem indít gyári csapatot, így a két M-Sport Fiesta egyikéért meg kell küzdenie Ott Tänakkal, Mads Ostberggel és talán még Petter Solberggel is. Függetlenül attól, hogy 2013-ban melyik csapat kötelékében áll rajthoz, biztos vagyok benne, hogy tovább halad a megkezdett úton és idővel olyan szintre fejlődik, hogy a legnagyobb versenyzőknek is komolyan számolniuk kell majd vele.
Novikov mérlege: 13 rajt, 2 dobogó, 4 szakaszgyőzelem, 88 pont, 6. helyezés

Vasárnap véget ért az idei rali-világbajnoki szezon, azon már senki nem lepődik meg, hogy Sébastien Loeb győzelmével. Véleményem szerint ez az év közel sem volt olyan izgalmas mint a tavalyi, de azért most is akadt bőven olyan esemény ami miatt érdemes visszapillantani rá, tesszük mindezt a legfontosabb szereplők szemszögéből.

Sébastien Loeb (38), Citroen DS3 WRC
Az immáron kilencszeres bajnok idén 13 futamból 9-et megnyert, ennél többet csak 2005-ben (10) és 2008-ban (11) sikerült, de akkoriban még több futam szerepelt a világbajnokság naptárában. A szezonnyitó, a vb-re idén visszatérő Monte-Carlo-rali megnyerése után becsúszott egy hatodik hely Svédországban és akkor még azt gondolhattuk, hogy az idei év is olyan végletekig kiélezett lehet mint a tavalyi. De a portugáliai kiesést leszámítva Loeb sorra nyerte a versenyeket, Walesben már bőven elég volt a második hely is Latvala mögött, hogy a bajnoki cím kapujába kerüljön, amit végül otthon, Elzászban nyert meg, csakúgy mint két évvel ezelőtt. Az utolsó két, tét nélküli viadalon már megengedhette magának, hogy egy hiba után ne álljon vissza a versenybe (Szardínia), de a szezonzárót azért még behúzta, hogy szépen búcsúzzon az évtől és a világbajnoki címekért folytatott küzdelemtől. Loeb ugyanis részben visszavonul a ralitól, jövőre már csak néhány kiválasztott versenyen indul majd, természetesen a Citroen gyári csapat autójával.

fotó: www.facebook.com/WorldRally

Ez persze nem jelenti azt, hogy a spanyolországi volt az utolsó győzelme, hiszen rögtön januárban újra beül a DS3-ba, hogy jó eséllyel megnyerje a Montét. A pálya tehát az ifjaké, 2013-ban minden bizonnyal új világbajnokot avatunk, minden idők legsikeresebb ralisa pedig úgy vonul vissza, hogy rekordjait valószínűleg soha nem döntik meg és ez így is van jól. A sportnak ugyanis nem hiányzik még egy olyan időszak mint az elmúlt évtized volt. Loeb érdemei elvitathatatlanok, de az is igaz, hogy uralkodása alatt élte mélypontját a világbajnokság. Évekig egy-két ember és egy gyártó veszélyeztethette a címvédését, többnyire csak gyengébb technikával. Persze voltak így is izgalmas szezonok, Solberggel és Grönholmmal nagy csatákat vívott, majd Hirvonen, Latvala és Ogier szorongatták, de a norvégon kívül senki nem tudta megverni. Mindegy is, nem akarom Loeb érdemeit kisebbíteni, nem is tudnám egy ilyen írással, egyszer majd úgy is úgy gondolunk vissza ezekre az évekre, hogy szerencsésnek érezhetjük magunkat, mert láthattuk versenyezni a kilencszeres világbajnokot.
Loeb mérlege: 13 rajt, 9 győzelem, 10 dobogó, 72 szakaszgyőzelem, 270 pont, bajnoki cím

Sébastien Loeb nyerte a mozgalmas Spanyol-ralit, feltéve ezzel a koronát idei teljesítményére. A kilencedik világbajnoki címét két futammal ezelőtt bebiztosító francia idén tizenhárom ralin kilenc győzelmet aratott. Latvala egy szoros második hellyel és egy világbajnoki bronzzal búcsúzik a Fordtól.

Habár a bajnoki címek már hetekkel ezelőtt elkeltek, mégis izgalmasan alakult a 2012-es Rali-világbajnokság záró futama, a Spanyol-rali. Már a csütörtöki időmérő edzésen is eléggé ramaty állapotban voltak a murvás utak, így a kvalifikációt megnyerő Loeb és a többi gyári versenyző inkább a hátsó rajthelyeket választotta. Pénteken viszont leszakadt az ég és a dagonyává váló szakaszok jobban kedveztek az előrébbről indulóknak.

Az elmúlt hetek viszonylag unalmas futamai után ismét egy eseménydús nagydíjon vagyunk túl, annyi minden történt, hogy még egy nappal később sem igazán tudom hol kezdjek bele a történésekbe. Kimi Räikkönen kiválóan vezetve megérdemelten nyert, Vettel történelemkönyvekbe illő menetelést vitt véghez, de Alonso így is csökkentette hátrányát.

A legegyszerűbb az lesz, ha pilótánként vesszük sorba az eseményeket:

Kimi Räikkönen visszatért a csúcsra. A 2007-es világbajnok egész hétvégén jól teljesített, az elmúlt hetek szürkesége után a Lotus is magára talált legújabb fejlesztései segítségével, így a világbajnoki aspiránsoknak komolyan számolniuk kellett a futam előtt matematikailag még esélyesnek számító finnel. Vettel időmérőről való kizárása után a negyedik helyről startolhatott és már a rajtnál felkapaszkodott a második pozícióba. Az első körben még a hibázó Hamiltont is támadta, később viszont a brit megnyugtató előnyt autózott ki. Mögötte az üldözők inkább egymással voltak elfoglalva, így a saját tempóját autózhatta. Az első Safety Car-os etap után jól kapta el az újrarajtot, Alonsónak esélye sem volt az előzésre, a 19. körben pedig megörökölte az első helyet is. Innentől már nagyon nehéz lett volna elvenni tőle a győzelmet, bár az utolsó körökben Alonso megfuttatta a sikerért, végül támadásra már nem került sor. Ezzel Räikkönen visszatérése és a 2009-es Belga Nagydíj óta első győzelmét aratta, megszerezve a Lotus első diadalát is (ahogy elnézem, a statisztikák ezt a győzelmet nem számolják hozzá a történelmi Lotus istálló 79 győzelméhez és ez így is van rendjén). A bejátszott rádiós beszélgetése és a futam utáni interjúja már csak hab volt a tortán.

A bevezető rész után mi mással is folytatódhatna a Group 5-ot bemutató sorozat, mint a kategória lelkét jelentő Porsche 935-tel. Ez volt az az autó, amely a kezdetektől meghatározta a kategória küzdelmeit, ez volt az az autó, amelyet egy szerencsés kisebbség birtokolhatott, a nagy többség viszont le akart győzni és le is kellett győzni, ha valamilyen trófeát akartak nyerni. Ugyanakkor ez volt az az autó, amelyben a legtöbb potenciál rejlett és még pályafutása végén is állta a sarat a jóval modernebb vetélytársakkal szemben.

A híres Martini festést viselő gyári versenyautók evolúciója az 1976 elején megjelent, még hagyományos orral készült 935-től az 1978-as "Moby Dick"-ig

1976-ban a megváltozott szabályokhoz igazodva a Porsche három új versenyautóval indított egész pályás letámadást. A Gr.4-es 934 a privát csapatok számára készült GT volt, amely felváltotta a korosodó, de megfelelő kezekben még mindig ütőképes Carrera RSR-t. A 935 az előbbi autóhoz hasonlóan a 911 (930) Turbót vette alapul, de a szabályok sokkal nagyobb szabadságot adtak a Gr.5 kategóriában, így a mérnökök egészen távolra rugaszkodhattak a hétköznapi valóságtól. A Gr.6-os kétüléses prototípusok versenyébe a 936-tal szállt be a Porsche, nem kis sikerrel: a 908/3 utódjának tekinthető versenygép háromszor nyerte meg a Le Mans-i 24 órás viadalt.

Az André Lotterer-Benoit Tréluyer-Marcel Fässler audis egység nyerte a 2012-es World Endurance Championship küzdelmeit. Az év utolsó négy versenyéből ugyan hármat a Toyota nyert, viszont a Le Mans-i 24 órást is megnyerő trió (a kép ezt a győzelmet örökítette meg) így is megőrizte előnyét és a Kristensen-McNish páros előtt megnyerték a világbajnokságot. Az LMP1-es konstruktőrök között az Audi, a GTE kategóriában a Ferrari győzött.

Pedig olyan szépen indult ez az év. Versenyről versenyre változtak az erőviszonyok, a szokásosnál sokkal többen nyertek futamot és már kezdtük elfelejteni a tavalyi szezon monotonitását. Egyszerűen túl szép volt ez ahhoz, hogy valaki ne akarjon belerondítani. Lehet, hogy Sebastian Vettel is jól szórakozott, de ő igazán csak akkor érzi jól magát, ha a dobogó tetejéről locsolhatja szét a pezsgőt a lába előtt heverő világba. Úgy gondolta, eleget játszottunk már, most ő következik és egyszerűen elvette a játékunkat.

Tette mindezt olyan hűvös és kegyetlenül érzéketlen zsenialitással, amire csak egy-két ember lenne képes a jelenlegi mezőnyből. Szingapúrban még Lewis Hamilton kiesése kellett, hogy visszataláljon a dobogó legfelső fokára, azóta viszont még a vezetést sem adta ki a kezéből. A McLarennek el is ment a kedve a játéktól, Raikkönen hivatalból még fogadkozik az újságíróknak, felemlegetve 2007-es világbajnoki címét, de igazából már csak Fernando Alonso az aki még mindig nem akarja elhagyni a játszóteret. Mert ő pontosan olyan mint Vettel vagy Michael Schumacher, ők az utolsó pillanatig bármire képesek a győzelemért.

A sorozat nyitóposztjában igyekszem tisztázni az alapvető fogalmakat és egy összefoglaló képet alkotni a Group 5 szabályrendszeréről és az azt alkalmazó versenysorozatokról.

Mi is az a Group 5?

Az 1966 és 1981 közötti időszakban a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a versenysorozatok különböző géposztályait számokkal jelölte, 1-től felfelé haladva, minél távolabb állt a kategória szabályzata a szériaautóktól, annál nagyobb számot kapott. A Group 1 a szinte utcai állapotú autókat, míg a Group 7 gyakorlatilag egy no limit sportkocsi osztályt jelentett, aminek már semmi köze nem volt az utcai autókhoz. Az évek során persze változtak a határok a géposztályok között, így ugyanaz az elnevezés akár teljesen eltérő járműveket is jelölhetett. A Group 5 1966-tól egy speciális túraautó kategóriát jelölt, ide tartozott például az Abarth 1000 TC vagy a BMW 2002 és a Mini Cooper túraautó Eb-n használt változata.

1970-ben és ’71-ben mondhatni 180 fokos fordulatot vett a szabályzat és a Gr.5 az 5 literes csúcs-sportkocsikat jelentette, mint a kétszeres Le Mans-győztes Porsche 917K vagy a Ferrari 512S. 1972-től a Sportautó Világbajnokságon a 3 literes prototípusoké (pl.: Ferrari 312PB) lett a legmagasabb kategória, ekkor ez kapta a Group 5 megnevezést, majd 1976-tól ismét csavartak egyet a dolgon, a 3 literesek utódai kerültek a Gr.6 kategóriába (pl. Porsche 936), a Gr.4 maradt az előző rendszerhez hasonlóan a nagy túraautók (GT-k) osztálya, a kettő közé pedig beékelődött egy ún. „speciális szériaautó” kategória, de a prototípus-túraautó talán helytállóbb lenne. Ez a különös csoport olyan túraautókat és sportkocsikat tartalmazott, amelyek ugyan utcai autókon alapultak, de rengeteg módosítást engedélyeztek rajtuk, így igazán durva gépek jöttek létre. A Group 5 név hallatán egy igazi rajongónak először ezekre az autókra illik asszociálni. A kategória 1981-ig létezett, ’82-ben jöttek a betűvel jelölt csoportok, mint a főleg a túraautózásban népszerű A-csoport, a raliban legendássá váló B-csoport és a Porsche 956-hoz hasonló versenyautókat takaró C-csoport. A Gr.5-ös szörnyetegek ugyan néhány évig még rajthoz állhattak bizonyos sorozatokban, ám végül méltó utódok nélkül eltűntek.