Forma.Túra.Rali.


10 emlékezetes csapatutasítás az autósport történelméből

2020. július 11. - eszgbr

A nézők nem szeretik és megvetik, a csapatok viszont időnként kénytelen-kelletlen alkalmazzák a csapatutasításokat. Egy jó időben meglépett helycsere a csapattársak között olykor győzelemről, bajnoki címről dönthet és ilyenkor a cél szentesítheti az eszközt. Egy-egy visszás döntés viszont nagy port kavarhat és rossz fényt vet a résztvevőkre. Egy biztos, a csapatsorrend és a csapatutasítás, a hőskor óta része az autósportnak. Ezúttal a legemlékezetesebb döntések közül válogattam.

10. Német Nagydíj, 2010

germangp2010.jpgfotó: motor1.com

Fernando Alonso győzelemmel kezdte ferraris pályafutását 2010 elején, de a következő kilenc nagydíjon nem sikerült nyernie. Hockenheimben Sebastian Vettel mögül, a második helyről rajtolhatott, de a startnál a másik Ferrarit vezető Felipe Massa mindkettőjüket megelőzte. Massa az előző három futamon pontot sem tudott szerezni, Alonso viszont még igyekezett életben tartani világbajnoki reményeit és próbált felzárkózni a pontversenyben a két McLaren- és a két Red Bull-pilótára. Ennek fényében érthető, hogy a Ferrari Alonso elengedésére kérte Massát. A dolog pikantériája, hogy a nyílt csapatutasítás ekkor tiltott volt a Forma-1-ben, így az azóta szállóigévé vált "Fernando is faster than you!", vagyis "Fernando gyorsabb nálad!" mondattal jeleztek a brazilnak. Alonso és Massa kettős győzelmet arattak Németországban, a futam után a nyilvánvaló csapatutasítás miatt viszont a csapat 100 000 eurós bírságot kapott. Ami miatt még érdekes volt ez az eset, hogy ez lehetett volna Massa első győzelme a 2009-es hungaroringi súlyos balesete óta. Massában érezhetően mély nyomokat hagyott a baleset, egy győzelem pedig talán visszaállíthatta volna a régi pályájára a 2008-as bajnokság második helyezettjét. Ezt már soha nem tudjuk meg, Massának át kellett adnia a győzelmet és soha többé nem nyert a Forma-1-ben. A csapatutasításokra vonatkozó nehezen ellenőrizhető tiltást az FIA év végén feloldotta.

Tovább

Ricardo egy Dinóval a Targán

r_rodriguez_targaflorio62.jpgRicardo Rodríguez kiint a fotósnak az 1962-es Targa Florión. Az autó egy Ferrari Dino 246 SP, amit Willy Mairesse és Olivier Gendebien váltótársaként győzelemre vezetett a fiatal mexikói. Mindössze 19 éves volt, amikor 1961-ben a Ferrari gyári versenyzője lett. A kép készülte után fél évvel viszont már nem élt, a Mexikói Nagydíj edzésén halálos balesetet szenvedett egy Lotusszal.

Nem tudom, hogy ki készítette ezt a fényképet, gyanítom nem számít különösebben ismertnek. Ha valamelyik híres motorsport fotós készítette volna, valószínűleg már a korszak ikonikus képei között tartanák számon, a versenyző személye, az autó, a helyszín, az elkapott pillanat mind erre predesztinálná.

Az utazás szabadságának ünnepe - Tour de France Automobile, 1964

A Franciaországot átszelő autós megmérettetést, a Tour de France Automobile-t 1899-ben rendezték meg először a Le Matin újság szervezésében és a francia autósklub (ACF) felügyelete mellett, ezzel négy évvel megelőzte a hasonló nevű, de ma már sokkal híresebb kerékpáros körversenyt. Pedig volt idő, amikor az autós verseny presztízse és népszerűsége vetekedett a kétkerekű párjáéval. A Tour de France Automobile azonban több volt egy autóversenynél, megtestesítette mindazt a szabadságot, amit a korlátlan utazás jelentett és jelent ma is.

tour64.jpgGyülekező az egyik szakasz rajtja előtt. A kép közepén 188-as rajtszámmal Maurice Trintignant Shelby Cobra Daytona Coupe-ja. Mögötte a 163-as számú kis kék kupé Jacques Rey Porsche 904 GTS-e. Jobbra tőle két piros Ferrari 250 GTO látható, a közelebbi 175-ös Claude Dubois autója. A kép előterében a 145-ös Giampiero Biscaldi Alfa Romeo Giulia TZ-je, balra tőle 107-es számmal Raymond Pontier Bertone karosszériés Simca 900 SA-ja látható.

Az első kiírás kilenc napon és hét szakaszon át vezetett Párizsból Párizsba, vagyis ténylegesen egy körverseny volt. A győzelmet René de Knyff szerezte meg Panhard et Levassorjával, miután minden szakaszon a leggyorsabbnak bizonyult.

Ezután viszont több mint egy évtizedet kellett várni a következő Tourig: a második kiírásra 1912-ben került sor, amit még kettő követett az első világháború kitöréséig. 1922-től tíz éven át folyamatosan megrendezték a versenyt, a harmincas évek elején viszont újra megszakadt a sorozat.

1951-ben már a nizzai autóklub szervezésében éledt újjá a verseny és a kiváló rendezésnek köszönhetően a következő években aranykorát élte a verseny. A Tour Európa legrangosabb autós kihívásai közé emelkedett és a kontinens minden szegletéből vonzotta a kalandvágyó versenyzőket. A Shell francia leányvállalata jelentős összeggel támogatta a rendezést, és nem fukarkodtak a vendéglátással sem. A résztvevőket minden szakasz végén homár, osztriga, egzotikus gyümölcsök és pezsgő várta a Shell sátrában, az éjszakát pedig szállodában tölthették.

A bőséges ellátás, a kellemes körülmények és az egész versenyt körüllengő gondtalan mediterrán miliő ellenére a Tour de France egy embert és gépet keményen próbára tevő kihívás volt. Kilenc-tíz nap alatt több ezer kilométert tettek meg francia közutakon, az összetettbe viszont csak a versenykörülmények között futott időeredmények számítottak be. Szinte minden napra jutott egy hegyi verseny, egy gyors sprint, fel az Alpok vagy a Pireneusok egyik hágójára, amelyek közül több ismerős lehet a kerékpáros verseny rajongóinak is, illetve majd minden napra jutott egy több körös mezőnyverseny Franciaország valamelyik versenypályáján. Sőt, sokszor a határt átlépve a mezőny érintette a szomszédos országok pályáit is, például Spa-Francorchamps-t, Monzát vagy a Nürburgringet. A túra ötvözte magában a ralit, a pálya- és hegyi versenyeket.

Tovább

A cápa születése

Mark Bisset, a Primotipo blog írója találta ezeket a képeket a Ferrari 156 Forma-1-es autó teszteléséről, sőt a szereplők többségének kilétét is kiderítette. A képek 1961 áprilisában, a "cápaorrú" 156-os modenai tesztjén készültek és kiváló tablót adnak az autóval később világbajnoki címet nyerő Scuderia legfontosabb tagjairól.

ferrari156_modena61_1.pngfotó: Klemantaski/Getty Images

Tovább

Huszonnégy óra Le Mans-ban

A rendszeresen nagyszerű videókkal jelentkező British Pathé töltötte fel ezt a videót még évekkel ezelőtt az 1963-as Le Mans-i 24 órás sportkocsi versenyről.

Kiváló minőségű színes (!) felvétel kempingező nézőkkel, keménykalapos angol szurkolókkal, az elmaradhatatlan vurstlival, a pályán pedig a domináns Ferrari 250 P-kkel és GTO-kkal, Aston Martin és Alfa Romeo kupékkal, a főszerepben pedig Graham Hill és Richie Ginther gázturbinás Rover-BRM prototípusával. A versenyt Lorenzo Bandini és Ludovico Scarfiotti nyerte egy 250 P-vel, a Rover-BRM az összetett hetedik helyén zárt, bár kísérleti jellege miatt hivatalosan nem értékelték.

Az ébredő erő - Monacói Nagydíj, 1966

Az 1966-os Monacói Nagydíj mérföldkő a Formula-1 történetében, egy új korszak, ha úgy tetszik, a sport aranykorának kezdetét jelöli. Az új motorformula bevezetésével ismét a teljesítmény és a sebesség került középpontba. Habár szinte minden résztvevő üdvözölte a változásokat, Monaco megmutatta, hogy csak kevesen voltak felkészülve az új kihívásokra...

j_stewart_monaco66.jpgJackie Stewart (BRM P261, 2,0 L V8)

A Forma-1 első másfél évtizedében nem kevesebb, mint négy különböző motorszabály váltotta egymást. A világbajnokság 1950-es elindulásakor még a világháború előttről származó szabályokat alkalmazták (4,5 literes szívó- vagy 1,5 literes feltöltéses motorok). 1952-53-ban 2 literes Forma-2-es autókkal futották a világbajnokságot, majd 1954-ben jött az első, kimondottan a Forma-1 számára létrehozott szabályzat. A 2,5 literes autók a kor színvonalához mérten erősek és gyorsak voltak, a gyártók is láttak bennük fantáziát. 1960 után viszont biztonsági okokra hivatkozva kitiltották őket a világbajnoki futamokról, az új autók maximális hengerűrtartalma 1,5 liter lett, ami az addigi F2-esekének felelt meg. A csapatok és a versenyzők egyöntetűen rosszul fogadták a többek által csak játékautónak titulált kisebb versenyautókat. Szerették volna, ha újra nagy lökettérfogatú, erős és komoly kihívást jelentő autókkal versenyezhettek volna és kívánságaik öt évvel később teljesültek is.

Az 1966-os szabályzat szerint az autókba maximum 3 literes szívó- vagy 1,5 literes feltöltéses motorokat lehetett szerelni, bár utóbbi opcióval ekkor még senki nem foglalkozott, az első turbómotoros F1-esre 1977-ig kellett várni. A megugrott teljesítmény és az ekkor még gyakorlatilag nemlétező leszorítóerő miatt az autók vezetése igazi kihívás elé állította a pilótákat, a megnövekedett üzemanyagigény miatt szükségessé váló nagyobb tankok pedig extrém kockázatossá tették az esetleges baleseteket. Az új szabályok olyan jól sikerültek, hogy a következő húsz évben nem is változtattak rajtuk jelentősen és a szívómotorok 1986-os betiltásáig életben maradtak.

Tovább

A goodwoodi Tourist Trophy

A Royal Automobile Club által kiosztott Tourist Trophy a világ legrégebbi, ma is átadásra kerülő autósport trófeája. Az idők során számos pálya látta vendégül a TT-t és a mezőny összetétele is jelentős változásokon ment keresztül. Az 1905-ös indulástól 1922-ig összesen hat versenyt rendeztek a motoros Tourist Trophy-nak is otthont adó Man-szigeten, majd kisebb-nagyobb szünetek és brit pályák sora következett. Jelenleg a hosszútávú világbajnokság (WEC) silverstone-i futama viseli a titulust, így újra régi fényében pompázhat, mint a szigetország második legrangosabb versenye, a forma-1-es Brit Nagydíj után.

rac_tt63_start.jpgAz 1963-as RAC Tourist Trophy rajtja

A TT aranykora az ötvenes-hatvanas évekre esett. 1953-ban a Dundrodban megrendezett verseny bekerült az első sportautó világbajnokság naptárába, vagyis a versenyek krémjéhez tartozott olyan megmérettetésekkel, mint a Le Mans-i és Spa-i 24 órás, a Sebringi 12 órás, a Nürburgringen rendezett 1000 km-es futam, a Mille Miglia és a Carrera Panamericana. 1955-ig Dundrod adott otthont a TT-nek, majd a le mans-i katasztrófát követően két évig nem rendezték meg a versenyt.

1958-ban már Goodwoodban tért vissza a Tourist Trophy. A futam hatalmas hazai sikert hozott, az Aston Martin hármas győzelmet aratott, a győztes DBR1-et Stirling Moss és Tony Brooks vezette. Ők ketten az F1-ben is csapattársak voltak a Vanwall-nál. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Ferrari már Le Mans-ban megnyerte a világbajnokságot, így a szezonzáróra nem vitte el a domináns Testa Rossákat.

Tovább

P3-asok Le Mans-ban

3x330p3_lm66.jpgA három Ferrari 330 P3 az 1966-os Le Mans-i 24 órás verseny hétvégéjén. A 27-es nyitott karosszériás a North American Racing Team, a két kupé a gyári csapat nevezésében indult. Egyik sem ért célba. (fotó: Rainer Schlegelmilch)

A nyár hátralévő része nagyrészt a hatvanas évekről fog szólni itt a blogon.

512 S + 917K + T70

Ha vannak pillanatok, amikre tökéletesen helytálló a napjainkban borzasztóan elcsépelt ikonikus jelző alkalmazása, akkor ez az. A Motor Sport Magazine a Donington Parkban egyszerre pályára vitte az 1970-es sportkocsi világbajnoki idény három ikonikus autóját: a Ferrari 512 S-t, a Porsche 917K-t és a Lola T70-est. Méghozzá nem is akárki hajtotta meg a három legendás gépet, hanem a négyszeres IndyCar bajnok Dario Franchitti. Egy igazán ritka és különleges alkalmat örökít meg az alábbi videó:

Portugál Nagydíj, 1958

Az 1958-as Forma-1-es Portugál Nagydíj iránt az utóbbi időben különös érdeklődéssel viseltetek. Elsősorban az érdekes pálya miatt, de a világbajnokság kimenetelét döntően befolyásoló események miatt is.

58porto_start.jpgStirling Moss (Vanwall) állva hagyta a mezőnyt a rajtnál. Közvetlenül mögötte Hawthorn (Ferrari), majd balról jobbra haladva: Lewis-Evans (Vanwall), von Trips (Ferrari), Brooks (Vanwall) és Behra (BRM). A háttérben Cooperek és Maseratik

Ez volt az utolsó év, amikor orrmotoros autó nyerte a világbajnokságot, tehát a futam még nem az agilis középmotoros gépekről szólt, ez mindenképp ad egy sajátos bájat a versenynek. Ez volt a hetedik Portugál Nagydíj, de az első, ami a világbajnokságba is beszámított.

A versenyt a portói Circuito da Boavista pályán rendezték, angol nyelvű szövegben gyakran hivatkoznak rá az oportói pályaként is, a város angol neve után. A közúton kijelölt 7,4 km hosszú nyomvonalat érdekes kettősség jellemezte, az első felét jóformán két hosszú egyenes adta, a hosszabb Avenida da Boavistáról kapta nevét a pálya. A második fele viszont a házak között kanyarogva vezette vissza a mezőnyt az óceán partján kijelölt célhoz.

Tovább